A Fiatalok Lendületben Programiroda felelős az Európai Bizottság Fiatalok Lendületben Programja nemzeti szintű koordinációjáért. Az 2007-től 2013-ig tartó támogatási program fő célja a nemformális nevelési programok támogatása a fiatalok számára, illetve a fiatalok nemzetközi mobilitásának, együttműködéseinek ösztönzése, erősítése.
Az Eurodesk európai ifjúsági információs hálózat a fiatalok és közösségeik, valamint a velük foglalkozó szakemberek számára nyújt információ-szolgáltatást számos témában az Európai Unióhoz, a nemzetközi mobilitáshoz, a nemformális tanuláshoz és az ifjúsági részvételhez kapcsolódóan. Az Eurodesk hálózat kiemelt feladata a Fiatalok Lendületben Program információs támogatása.
Amennyiben egyetemi vagy főiskolai tanulmányaid mellett szeretnél gyakorlati tapasztalatokat szerezni a nemzetközi kapcsolatokkal, nemzetközi információs és kommunikációs felületekkel és hálózatokkal, európai támogatási programokkal, pályázatkezeléssel, az ifjúsági munkával, képzéssel és fejlesztéssel kapcsolatban, jelentkezz gyakornoki felhívásunkra és vegyél részt a munkánkban.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: európa kávéház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: európa kávéház. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. október 12., szerda
2011. április 26., kedd
Mi van egy hazatérő EVS önkéntes "hátizsákjában"? - Európa Kávéház az Európai Ifjúsági Héten
Téma: Az európai önkéntes szolgálat alatt szerzett tapasztalatok hasznosíthatósága, a szociális falfestés módszerében rejlő lehetőségek
Helyszín: Budapesti Európai Ifjúsági Központ; 1024 Budapest, Zivatar u. 1-3.
Időpont: 2011. május 19. 16.30
Program:
16.30 - 17.30 Katona Kriszta ifjúságsegítő, EVS önkéntes fényképes beszámolója a Nicaraugában töltött önkéntes szolgálat tapasztalatairól
17.30 - 17.40 Kávészünet
17.40 - 18.40 Interaktív bemutató a szociális falfestés módszeréről
Címkék:
európa kávéház,
európai ifjúsági központ,
EVS,
mobilitás,
önkéntesség
2011. február 18., péntek
Ifjúsági részvétel és európai állampolgárság
A Budapesti Európai Ifjúsági Központ és az FH Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat tisztelettel meghívja Önt az Európa Kávéház következő rendezvényére, amelynek címe:
Ifjúsági részvétel és európai állampolgárság
Téma: Tapasztalatcsere és módszertani műhely az ifjúsági részvételről és az európai állampolgárságról az ifjúsági munkában
Helyszín: Budapesti Európai Ifjúsági Központ; 1024 Budapest, Zivatar u. 1-3.
Időpont: 2011. február 24. 17.00
Munkanyelv: angol, német (tolmácsolással)
Program:
17.00 – 17.20 Bevezető, a műhelyeket vezető szervezetek rövid bemutatása
17.20 – 17-30 Kávészünet
17.30 – 18.15 Mi hogyan dolgozunk?
Módszertani műhelyek az ifjúsági részvételről és az európai állampolgárságról (egyeztetés alatt)
A. A SALTO EECA európai állampolgárság képzésének résztvevői/trénerei
B. A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány Közöd! és Szóval? Programja
C. Az Ifjúsági Konzultációs Kör munkája és az eddigi eredmények
E. Az MMIK LOGO Ifjúsági Szolgálata kortárs programja
18.15 – 18.45 Visszacsatolás az egyes műhelyfoglalkozásokról. Kiállításmegnyitó
18.45 – 19.30 Kötetlen beszélgetés, kávéház
Az esemény résztvevőit a Mobilitás kávéval, teával, üdítőkkel és más finomságokkal látja vendégül.
Előzetes bejelentkezés szükséges február 21-ig:
Karvalits Ivett
FH Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat
E-mail: karvalits.ivett@mobilitas.hu
Tel.: +36 1 438 1058
Fax: +36 1 438 1055
Katt még további részletekért:
Címkék:
aktív állampolgárság,
angol,
európa kávéház,
képrejtvény,
német,
részvétel
2010. május 13., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


