A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lengyelország. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lengyelország. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 7., csütörtök

A kajakozásról nem írtam - ifjúsági csere Rodowóban

Szakácsok készülnek a kulturális estre
Sziasztok Feristreet vagyok. Még régebben voltam egy lengyelországi cserén Rodowoban ami a globalizácio jegyében zajlott. A csere egy nagyon hangulatos "kis" táborban volt, még június végén.
Az első nap pont olyan volt mint a többi: remek. Nagyon tetszettek a jégtörő játékok. És az első nap lendülete nem állt meg. Érdekes és erős témák merültek fel, megtudtuk hogy melyik nemzetnek mik a másik nemzettel szembeni előítéletei. Kiderült, hogy egy újságcikk miatt Olaszországban sok emberben él az a tévhit, hogy a magyarok mind rasszisták sőt egyenesen nácik. Először amikor megláttuk ezt felírva egy flipchart papírra csak néztünk, hogy - Oké, mi most van??? Megpróbáltuk elmagyarázni nekik, hogy ez nem egészen így van. De maradt bennünk egy olyan érzés, hogy nem teljesen sikerült megértetni magunkat. A hangulatra szerencsére ez nem volt hatással, viszont annál inkább oda akartuk tenni magunkat a kulturális esten, hogy megmutassuk, ez nem így van.

2010. augusztus 12., csütörtök

City in Shots!

Fotós témájú ifjúsági cserére keresünk 4 résztvevőt 18 és 26 év között.
Helyszín: Lengyelország,
Garczyn és Gdansk.
Időtartam
2010 szeptember 9. -
2010. szeptember 21.

Utazás: 
odafelé vonat Budapestről Gdanskig, majd busz Garczynig 
vissza vonat Gdanskból Budapestig
jegyár 30000 forint +/- 3000 forint

Fiatalok Lendületben Programról van szó, a szervezők állják a következőket:
- a csere ideje alatt teljes ellátás (kaja, szállás, helybeni utazás)
- programköltségek
- utazási költségek 70%-a utólag térítve

Szükséges:
- egy jobbfajta kamera
- EU-s eü-biztosítási kártya
- utasbiztosítás egyéni igény szerint
- társalgási szintű angol nyelvtudás
- lelkesedés

Jelentkezni és kérdezni lehet ezen a mailcímen vagy facebook üzenetben.

2010. június 21., hétfő

My Global Life - Live#1

Helyszín: Rodowo, Lengyelország
Téma: globalizáció
FLP kód: 1.1
Résztvevő országok: Olaszország, Törökország, Lengyelország, Magyarország
Tábortűz körül töltött esték száma: 2
Ebből a párhuzamos lengyel-litván cserével közös: 1
Budapesttől számított távolság földfelszíni tömegközlekedéssel: kb. 22 óra
Csapadék: elenyésző
Tó: közelben
Levegő- és vízminőség: kiváló
Tempó: nyugis
Kaja*:
*magyar csoportból vett 100%-os minta alapján

2010. március 29., hétfő

S.O.S. EVS!

Egy lengyel ifjúsági ház keres sürgősen, április elsejei jelentkezési határidővel EVS önkéntest piekary śląskie-i ifjúsági házába.
Amit csinálni lehet: ifjúsági- és gyermekprogramok szervezése, lebonyolítása főleg a helyi ifjúsági házban. Saját ötletek megvalósítására is szívesen ad teret a fogadó szervezet.
Hely: Piekary Śląskie, Młodzieżowy Dom Kultury nr 2.
Fogadó szervezet: Uskrzydlamy
Kontaktszemély: írjatok és megadjuk a címét.


2010. január 8., péntek

Gyere velünk északra! (frissítve)

Még választhatsz is, hogy hová! Ha érdekel az egészséges táplálkozás, a kreatív újrahasznosítás és a környezettudatosság akkor a svédországi Åmålba. Ha a globalizációró érdekel és úgy gondolod, hogy hasznos, káros, rengeteg lehetőséggel jár, borzasztóan korlátozó, meg kéne állítani, fel kéne gyorsítani, éppen jó ahogy van, úgy igazán nem is tudod mi az - akkor Rodowót ajánljuk Lengyelországban.

Mindkét helyen a Fiatalok Lendületben Program keretében szervezett ifjúsági csereprogram lesz, mindkét hely tó mellett és erdő szélén van.
Ez azt jelenti, hogy a résztvevőknek csak az útiköltség 30%-áról és a költőpénzről kell gondoskodniuk, jó a levegő, szép a táj és nyáron fürdeni is lehet.


Åmål, a Vänern tó

A svéd csere április 11-én kezdődik és 18-án ér véget. A helyi és a magyar csapaton kívül még olasz, bolgár, litván, észt, görög, spanyol és skót résztvevők lesznek, plusz néhány napra csatlakozni fog egy amerikai trió is megnézni hogyan is működik egy ifjúsági csere itt az EU-ban.
Feltéltele a részvételnek, hogy a 16 évet már betöltötted, a 20-at viszont még nem - a többiek is hasonló korúak lesznek. Ami még fontos: minden országból nyolcan jöhetnek plusz egy csoportvezető. Jelentkezni február végéig lehet.


Rodowo, az ifjúsági tábor

Lengyelországba nyáron megyünk, június 19-e és 27-e között. Ez még két nappal meghosszabbodik mert annak, hogy a Mazuri-tóvidék egyik legszebb részén van a nehéz megközelíthetőség az ára. Itt lengyel, olasz, török és magyar csapatok lesznek kilenc fiatal, egy csoportvezető felállásban. A lengyel partner még nem tisztázta, hogy mik a részvétel korhatárai, de amint megtudjuk, frissítjük velük a bejegyzést. Erre a cserére június második hetéig várjuk a jelentkezéseket.
(frissítés) 16-25 éves fiatalokat várnak!