A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pályázat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pályázat. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 18., péntek

Kisgömböc esete az innovációval - pályázat

A Magyar Telekom pályázati felhívása civil szervezetek számára
A magyar kultúra értékeinek integrálása a civilek által megvalósított programokba témakörben

Jelen pályázati kiírás témája A magyar kultúra értékeinek integrálása a civilek által megvalósított programokba – értve ez alatt különböző kulturális ágak és művészeti tevékenységek felhasználását, mint pl. a népmesék, a zene, a tánc és a képzőművészet.



A pályázattal a hello holnap! kuratórium azokat a programokat támogatja, amelyek ezeket integrálva működtetnek pl. gyógyító/terápiás, tehetséggondozó, integrációt és felzárkóztatást segítő, nevelő, fejlesztő illetve esélyegyenlőségi programokat.

A pályázatok elbírálásánál a Magyar Telekom, mint a hazai vezető infokommunikációs vállalat kiemelten fontosan kezeli az innováció megjelenését, valamint minden olyan kezdeményezést, amely a digitális felzárkózást segíti. Olyan programokat támogat a Telekom, amelyek innovatív, hatékony módszerek és eszközök felhasználásával valósítják meg a kitűzött célt.

Előnyt élveznek azon szervezetek pályázatai, amelyek sokoldalúan és akár új felfogásban nyúlnak a magyar kultúra értékeihez, azokat úgy építik be programjaikba, hogy azzal nem csak a program sikerét, de értékeink megőrzését, azoknak a mindennapi életünkben játszott szerepét is hangsúlyozzák.

Forrás és további részletek:

2011. szeptember 21., szerda

Forgasd át magad zöldbe!

Részletek itt

2011. szeptember 20., kedd

Dance With Us: Motion Across Cultures fotópályázat

Fogd a kamerádat, a kreativitásodat és kapd el a mozdulatot, ami kultúrád egyediségét jelképezi. A résztvevők a világ bármely pontjáról, 14 év felett jelentkezhetnek, hogy egyéni nézőpontjaikat oszthassák meg a táncról a saját kultúrájukban, egy kép és egy rövid leírás segítségével. Résztvevőnként két fotó nevezhető a versenyre.

via flickr

Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma és vezető művészeti szervezetek tagjai fogják az alkotásokat eredetiség, kreativitás, hatás és képminőség szempontjából értékelni.

A résztvevők 2011. október 25-ig jelentkezhetnek.

Minden részlet megtalálható a http://connect.state.gov/page/photo-contest oldalon.


forrás: eurodesk.hu

2011. június 1., szerda

Kövessünk el bűntényt! – Játék


Természetesen nem büntetendő cselekményre szól a felhívás, hanem sokkal békésebb játékra: krimi-írásra.
Mark Wander író hirdet versenyt közöttetek bűnügyi kisregények alkotására. Minden írás megjelenik a www.krefiti.hu oldalon, illetve Mark Wander blogján, továbbá a facebook oldalán is. A legjobb kisregények díjazásban részesülnek.

Formai és tartalmi követelmények:

Kb. 5000 karakter terjedelmű, 11-es méretű Times New Roman betűtípussal, normál sorközzel szerkesztett írás, témájában bűnügyi kisregény vagy kalandregény.

A munkákat elektronikus úton a markwander@gmail.com címre küldjétek.

Határidő:

Beküldési határidő: 2011. augusztus 15.
Eredményhirdetés: 2011. augusztus 19.

Díjazás:

▪ A legjobb kisregény szerzőjét vendégül látják a nyáron megrendezésre kerülő VIP Egy Csibész Naplója című nagyregény könyvbemutatóján.

▪ A tíz legjobb kisregény írója Mark Wander: Bosszú kötelez című kisregényét nyeri el, illetve a Krefiti szerkesztőségének felajánlásában egy-egy páros mozijegyet és színházi belépőt (a nyertes lakóhelyéhez közeli intézményekben).

Induljon a nyomozás, jó munkát!

forrás: krefiti.hu

2011. május 6., péntek

Keresd az Önkéntest! - Rajzoljuk meg együtt Magyarország EVS-térképét!

Az FH- Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat felhívása 15-30 év közötti fiatalok (csoportjai) számára



Kutass! Kérdezz! Ötletelj! Cselekedj!
Magyarországon körülbelül 65 olyan civil szervezet dolgozik valamilyen társadalmi cél megvalósításán, akik munkájukba külföldi önkénteseket is bevonnak az Európai Önkéntes Szolgálat segítségével.

A Fiatalok Lendületben Program keretében az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) lehetőséget ad európai és Európán kívüli országokból érkező fiatalok számára, hogy 2 héttől egy évig terjedő időtartam alatt egy másik országban tapasztalatokat szerezzenek. Hazánkban jelenleg is csaknem 100 külföldi fiatal tartózkodik az EVS program segítségével, akik valamelyik civil szervezetnél végeznek önkéntes munkát.

A feladat az, hogy megtaláljátok a hozzátok legközelebb élő EVS önkéntest, és megkérdezzétek őt arról, hogy:
- Ki ő? Honnan jött?
- Ki a fogadószervezete? Milyen területen tevékenykedik a szervezet?
- Az önkéntesnek mi a feladata Magyarországon?

A kutatómunkában segítséget nyújthatnak:
- a Mobilitás Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodái: www.mobilitas.hu
- az Eurodesk hálózat partnerszervezetei: www.eurodesk.hu
- az Európai Önkéntes Szolgálat küldő- és fogadószervezeteinek adatbázisa:

Ha megtaláltátok az önkéntest, készítsetek vele rövid interjút!
Az elkészült anyagokat a mobilitas@mobilitas.hu e-mailcímre küldhetitek. Az interjú eredménye videó vagy az önkéntesről és a csapatról készült fényképet is tartalmazó írás egyaránt lehet. Videó esetén a linket, cikk esetén a szöveget küldjétek el!

A cím a következő legyen: CSAPATNÉV: Keresd az önkéntest ... ___________-ban/ben!
(A vonal helyére a település nevét írjátok!).

Leveletekben a videó, illetve cikk mellett adjátok meg a csapatotok vezetőjének/képviselőjének elérhetőségét (név, cím, telefonszám, email-cím) és a csapat tagjainak nevét. A levél tárgya „Keresd az Önkéntest!" legyen!

Beküldési határidő: 2011. május 13.

A videók és cikkek beküldői között AJÁNDÉKCSOMAGOKAT és FESZTIVÁLJEGYEKET sorsolunk ki!

A pályázók részt vehetnek továbbá az Európai Ifjúság Hét záró rendezvényén,
amely Fiatalok Lendületben! címmel 2011. május 21-én, Budapesten kerül megrendezésre
az Európa Pontban (Millenáris, Budapest 1024 Lövőház utca 35).

Eredményhirdetés és díjátadó az Európai Ifjúsági Hét záró rendezvényén:
2011. május 21-én, 15.00 órakor.
A nyerteseket előzetesen értesítjük 2011. május 18-ig.

2011. április 12., kedd

Egy szoknya egy nadrág - Országos vers- és novella-pályázat

A Veled-Érted Egyesület vers- és novellaíró pályázatot hirdet az Európai Bizottság PROGRESS Közösségi Foglalkoztatási és Társadalmi Szolidaritási Program (2007-2013) támogatásával, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából.


Pályázati feltételek
  • A pályázatra olyan irodalmi alkotásokat várunk, melyek felhívják a figyelmet a társadalmi nemek közötti esélyegyenlőség fontosságára. A benyújtott alkotásokban a női és férfi szerepekkel, szerepkonfliktusokkal, szerepváltozásokkal kapcsolatos témákat kell megjeleníteni.
  • A kiírásra a pályaműveket 2 kategóriában és két korosztályban lehet benyújtani:

  1.  kategória: vers 
  2.  kategória: novella
  1.  korosztály: középiskolás (14-18 éves)
  2. korosztály: ifjúsági (19-25 éves)


Pályázat beküldése
  • A pályaműveket .doc kiterjesztésű (Word) fájlformátumban, kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani az előválogatást végző területileg illetékes megyei Esélyek Házába a megadott határidőig (bővebb információ a csatolt dokumentumban).
  • Terjedelmi korlát: alkotásonként maximum 10 000 karakter (szóközökkel) terjedelem. A terjedelmi korlát túllépése automatikus kizárást von maga után.

Kérjük, hogy a pályázatokon tüntessék fel a pályázó nevét, pontos elérhetőségét (lakcím, telefon, email) a pályázati kategória és korosztály pontos megnevezésével. Az email tárgyának a következőt tűntessék fel: „Esélynap 2011 fesztivál” – vers- és novella-pályázat

Díjazás, eredményhirdetés
  • Az előválogatást követően a megyei Esélyek Házaiból kategóriánként és korosztályonként 1-1 alkotás kerül tovább az országos szintű értékelésre. A megyei forduló legjobb alkotásai a megyei "Esélynap 2011" fesztiválon színpadi előadások keretében bemutatásra kerülnek.
  • Az országos szintű megmérettetésre javasolt pályaműveket neves zsűri fogja bírálni. A díjátadó ünnepségre a budapesti "EsélyNap 2011" fesztiválon kerül sor 2011. június 4-én, ahol a kategóriák nyerteseit a zsűri értékes tárgynyereményekkel jutalmazza:

  1. díjak: 50 000 Ft értékben
  2. díjak: 30 000 Ft értékben
  3. díjak: 20 000 Ft értékben

A megyei fordulók nyerteseit és az országos díjazottakat a megadott elérhetőségeken értesítjük.

A megyei Esélyek Házai elérhetőségéről, a megyei szinten meghatározott pályázati benyújtási határidőkről és az "EsélyNap 2011" rendezvények pontos időpontjairól a mellékelt dokumentum letöltésével tájékozódhat.

Bővebb információ kérhető: Veled-Érted Egyesület, Sztojkáné Hergovics Györgyi
Tel.: 06/33-501-735, e-mail: eselynap2011@gmail.com
Beküldési határidő: 2011. 04. 26, 2011. 04. 29, 2011. 05. 02

2011. március 14., hétfő

Fényképezőgéptulajdonos városlakó, hahó!

http://digitalanalog.aminus3.com

Budapest főváros fotópályázatot hirdet az alábbi témakörben: A Te városod - A Te látószöged. A EUROCITIES városszövetség 2011-ben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Az évforduló alakalmából a szervezet egy fényképalbum megjelentetését tervezi, a fenti munkacímmel, amelyben bemutatnák, hogy a partnervárosok fiataljai hogyan látják saját városukat napjainkban.

A EUROCITIES felhíváshoz Budapest is hozzájárul azzal, hogy megküld a szervezet számára egy előzetesen kiválasztott, a várost ábrázoló képet.

Pályázati feltételek: a képet egy- a városban lakó, 15 és 25 év közötti - fiatal készítse el.

2011. március 11., péntek

2011. március 3., csütörtök

18. Országos Diákfilmszemle - felhívás

diakfilmszemle_2011.jpg
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Ház a Réten Kulturális Egyesület, az Aranytíz Kultúrház és a POLIFILM Műhely Alapítvány tizennyolcadik alkalommal rendezi meg filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók részére az Országos Diákfilmszemlét.
Az idei évben, öt kategóriában fogadunk el nevezéseket:
1. Általános iskolás
2. Középiskolás
3. Fiatal filmes
4. Szignál film pályázat
5. Önkéntességről szóló film pályázat
Felhívás
Nevezési lap

2011. február 17., csütörtök

Tehetséges zenekarok, szevasztok!


A nyíregyházi Mustárház Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda szervezésében, a Kikelet – Kassai Ifjúsági Közösség és a Kárpátaljai Fejlesztési Társaság társszervezésével 2011. április 17-én tehetségkutató versenyt rendez fiatalokból szerveződött zenekarok számára. A rendezvény a tehetségkutatás hagyományos formáját kívánja feleleveníteni, s nem a ma divatos, médiában elterjedt tehetségkutató műsorok mintáját követi.

Korhatár nincs, de előnyben részesülnek a 35 év alatti jelentkezők csakúgy, mint azok a zenekarok, akik saját dalokkal lépnek színpadra. A zenekarok bemutathatják tudásukat, értékes és hasznos nyereményekért versenghetnek: CD (demó) megjelentetése, fellépési lehetőség, tárgynyeremények (a pontos információk az elkövetkező hetekben a www.mustarhaz.hu oldalon jelennek meg). A megmérettetés a 2011-es FŐHE (Főiskolások Hete) programjának nulladik napjának programja.

A tehetségkutató verseny menetrendje (2011. április 17. vasárnap):

8.45 érkezés a Nyíregyházi Főiskola (Nyíregyháza, Sóstói út 31/b) melletti parkolóba (Városi Stadion mögött, ingyenes parkolás)

9.00 találkozó a szervezőkkel a parkolótól néhány lépésre felállított színpad mellett, eligazítás, fellépési sorrend kisorsolása
Amely zenekar nem vesz részt a sorsoláson, automatikusan a megmaradt sorszámot kapja. Amennyiben a kisorsolt időpontban a zenekar nem lép színpadra, a nevét törlik a versenyzők listájából. A zenekarok egyenként 20 percre vehetik birtokba a színpadot, amely időtartamban a pakolással együtt 2 szám eljátszására kapnak lehetőséget.

Jelentkezni a www.mustarhaz.hu oldalról letölthető jelentkezési lapon 2011. március 28-ig lehet, a hanganyagokat és az esetleges kérdéseiteket az info@mustarhaz.hu címre továbbíthatjátok. Hanganyagok beküldése nem kötelező!

2011. január 13., csütörtök

Önkéntesség külföldön - pályázat!

"Hidat építünk Európában egy éves önkéntes szociális szolgálattal" c. programunk keretében pályázatot hirdetünk 18-26 év közötti fiatalok számára Németországba és Franciaországba hívunk magyar fiatalokat fogyatékkal élők, idősek otthonaiban teljesítendő egy éves önkéntes szociális szolgálatra.
A program lehetőséget kínál a fiatal önkéntesek számára, hogy jobban megismerjék önmagukat, szociális területen szakmai és munkatapasztalatot nyerjenek, más népet, kultúrát megismerjenek, táguljon világszemléletük és megismertessék saját kultúrájukat, szellemi értékeinket. A programban más nemzetiségű fiatal önkéntesek is részt vesznek, így több kultúra közeledésére, találkozására és kapcsolatteremtésre nyílik lehetőség.
A programban való részvételhez nem szükséges szakmai előismeret, a nyelvtudás előnyt jelent. Az önkéntesek intenzív szakmai és nyelvi felkészítésen vesznek részt, segítséget kapnak a beilleszkedés, valamint az év során felmerülő problémáik megoldásában is.
A kiutazók részére a szervezők szállást, ellátást és zsebpénzt biztosítanak, fizetik egyszeri ki és hazautazásuk költségét, valamint egy, az EU összes tagállamában elfogadott biztosítást. A külföldi tartózkodás időtartama összesen 13 hónap.
Pályázati feltételek
- 18-26 év közötti életkor;
- Középfokú végzettség;
- Szociális érzékenység;
- Felelősségtudat;
- Szociális munka iránti érzék és érdeklődés, segítőkészség;
- Magyarország kultúrájának, történelmének, társadalmi berendezkedésének ismerete;
- Nyitottság más kultúrák befogadására;

Pályázat beadása
A pályázathoz az alábbiakat szükséges csatolni:
- Kézzel írott önéletrajz egy A/4 oldal terjedelemben, melyben a pályázó részletesen ismerteti szociális területen szerzett gyakorlatát, önkéntes, közösségi tevékenységét.
- A pályázó pontos címét, telefonszámát, e-mail elérhetőségét az önéletrajzon fel kell tüntetni.
- Motivációs levél egy A/4 oldal terjedelemben, melyben a pályázó ismerteti, mi ösztönzi a programban való részvételre.
- Ajánlólevél a helyi MMSZ vezetőtől, vagy helyi plébánostól, egyházközségtől, iskolaigazgatótól vagy egyetemi oktatótól.
- Mindezt magyar és német/ francia nyelven is kérjük elküldeni.
- 2 db igazolványkép.

A pályázatokat a következő címre kérjük küldeni:
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
1125 Budapest,
Szarvas Gábor u. 58-60.
Tel.: 06-1-391-4722

A pályázat beérkezésének határideje: 2011. március 01.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ezt a programot az Initiative Christen für Europa e.V. német partnerszervezetével együttműködésben bonyolítja le, amelyet részben az Európai Unió finanszírozásával valósítunk meg.
További információ:

2010. december 8., szerda

Pályázz jogsira!


F E L H Í V Á S

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata
felhívást tesz közzé a
„B” kategóriás gépjárművezetői engedély megszerzéséhez szükséges
oktatáson való részvételre



Az oktatásra a 2008. szeptember 01-től Budapest VII. kerületi állandó bejelentett lakcímmel rendelkező középiskolások (gimnazisták és szakközépiskolások) jelentkezhetnek, akik a 2010/2011-es tanévben kezdték meg 12. évfolyamon tanulmányaikat, és folyamatos jelleggel, életvitelszerűen Erzsébetvárosban laknak.

A juttatást az 1/2002. (I.25.) önkormányzati rendelete tartalmazza a gépjárművezető engedély megszerzéséhez szükséges első elméleti vizsgát, valamint a gyakorlati képzést 30 óra időtartamban és az ahhoz kapcsolódó első vizsgákat.
A támogatás igénybevételének feltétele a szervező és a tanuló, illetőleg gondviselő közötti megállapodás létrejötte, valamint az oktatást folytató gazdasági szervezet igazolása arról, hogy a résztvevő az elméleti képzés költségét előzetesen megtérítette.

A jelentkezési lap kötelező mellékleteként csatoltandó az iskolalátogatási igazolás, valamint annak leadásakor a személyi igazolvány, a lakcímkártya – érvényesség ellenőrzése céljából – bemutatása szükséges.

A jelentkezési lap 2010. december 01-től átvehető:

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodán (1073 Budapest Erzsébet krt. 6., valamint
1076 Budapest, Garay u. 5.)
és a Művelődési Irodán (1076 Budapest Garay u. 5. IV. emelet)



A jelentkezés leadásának határideje és helye

2011. február 16. (szerda) 16.30 óráig
a Polgármesteri Hivatal Művelődési Irodáján

2008. november 24., hétfő

Öltözz egyetemistának!

Fotópályázat középiskolásoknak!

kukkants bele!
http://www.u-szeged.hu/object.94a7a280-3da7-447e-9834-4da2a791dac8.ivy

2008. október 1., szerda

Általunk lesz jobb!

A 2008. november 3. és 9. között megrendezendő Európai Ifjúsági Hét
alkalmából fotó- és videopályázatot hirdet az FSZH Mobilitás Országos
Ifjúsági Szolgálat Általunk lesz jobb! címmel 12–28 év közötti
fiataloknak.
Olyan alkotásokat várnak, amelyek egyértelműen kifejezik
az Általunk lesz jobb! alapgondolatot; vagyis hogy a fiatalok aktív
szerepet játszanak a jövő formálásában.

Fotókkal, dokumentumfilmekkel és reklámfilmekkel lehet pályázni.
Minden alkotó legfeljebb 5 pályamunkát küldhet be. A legjobban
sikerült képeket és filmeket az Európai Ifjúsági Hét zárórendezvénye
alkalmából megrendezett kiállításon mutatják be 2008. november 8-án.

Beküldési határidő: 2008. október 13.

Bővebb információ:
FSZH Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat; 1525 Budapest, Pf. 20 – Janzsó Ádám
E-mail: fotovideo@mobilitas.hu , janzso.adam@mobilitas.hu
Web: www.eurodesk.hu
Tel.: (06 88) 581-571