2011. június 9., csütörtök

Elkerülés és agresszió


Azt gondolnánk, hogy az elmérgesedő vitákat legtöbbször a bíróságon oldják meg, vagy más közvetítő segítségével. Ahány konfliktus azonban, annyi  megoldás; sokszor más technikákat is alkalmazunk, a nélkül, hogy tudatosulna bennünk: most teszünk pontot vitánk végére.

Az egyik ilyen eszköz az elkerülés. Ez elsőre furcsának tűnhet, pedig sokszor és sokan használják arra, hogy lezárjanak, vagy elkerüljenek egy vitás helyzetet. Akár azért, mert nem érzik annyira fontosnak a kérdést, hogy összevesszenek a másikkal, akár azért, mert a konfliktus felvállalásával többet veszítenének, mint az esetleges megoldással, de van, aki úgy látja, amúgy sem lenne befolyása az ügy kimenetelére  Olyan is előfordulhat, hogy más megoldja helyettünk a problémás helyzetet. Az elkerülés alkalmas lehet az időhúzásra, és bár nem képviseljük a saját érdekeinket, a szembenálló fél akaratának sem kell behódolnunk.


Mások, épp ellenkezően, agresszívan, önkényesen lépnek fel- a “támadás a legjobb védekezés” elve alapján.
Ennek hatása épp ellenkező lesz, mint az elkerülő technikának. Mivel az egyik fél önkényesen akar véget vetni a vitának,ehhez kellő hatalommal, befolyással kell bírnia a másik felett. Ilyenkor elég hamar nyilvánvalóvá válik, hogy vita van a felek között, viszont valami féle megoldása is lesz. Ez viszont szinte biztosan kettejük viszonyának megromlásával jár, nagy az esélye annak, hogy a későbbiekben nem működnek együtt.

A jövő héten annak járunk utána, hogy milyen előnyei vannak annak, ha magunk rendezzük a vitánkat és mik a következményei annak, ha más kezébe adjuk a döntést.

2011. június 2., csütörtök

Kinek az igaza? Néhány szóban az alternatív konfliktuskezelésről





Míg régebben az “alternatív” leginkább egy zenei irányzatot és élet érzést jelentett (e sorok írója is “alteros” volt tizenhat évesen) addig mára sok olyan jelzős szerkezettel találkozunk, mint az“alternatív iskola”, vagy “alternatív konfliktuskezezelési eszközök”. Az talán egyértelmű, hogy mitől más egy iskola, no de: mi fán terem az a konfliktuskezelés? Pláne, ha még alternatív is!

Első körben vegyük szem-ügyre, mi az a konfliktus:Ezt a kifejezést a mindennapok során a vita szinonímájaként használjuk, a szakirodalomban azonban (Kertész, 2009) egy tágabb kategóriát jelöl és fokozatai is vannak.

(Ha  jól belegondolunk, veszekedés és veszekedés között is van különbség - mennyire mélyen érint minket, a másikat, mennyi ideig tart)


Közelítő





Indul a Közelítő, a  Cseresznye vitarendező-vitaelemző melléklete.

Hogyan lehet konfliktusainkat megnyugtatóan rendezni? Létezik olyan, hogy nekem és neki is igaza legyen? Mitől alternatív egy vitarendező módszer? Mi a csuda az a mediáció?


Sifter Veronika vagyok, a Cseresznye új  önkéntese, Korábban jogászként,iskolákban és  civil szervezetekkel dolgoztam, most a kislányommal vagyok otthon és közben elvégeztem a Partners Hungary Alapítvány mediátor képzését.


Ha választ szeretnél kapni a fenti kérdésekre, kövesd a Közelítőt, a Cseresznye , és a Köz-érthető közös cikksorozatát!


Dolgoztál már osztrák hentesnél vagy portugál marketingcégnél?


Tájékoztató előadás külföldi munkalehetőségekről
Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodája (MUFTI)
1156 Budapest Kontyfa u.3. sz.


Időpont: 2011. június 16. (csütörtök), 10 óra

Előadó: Német Gábor (EU- Csoport)

2011. június 1., szerda

Kövessünk el bűntényt! – Játék


Természetesen nem büntetendő cselekményre szól a felhívás, hanem sokkal békésebb játékra: krimi-írásra.
Mark Wander író hirdet versenyt közöttetek bűnügyi kisregények alkotására. Minden írás megjelenik a www.krefiti.hu oldalon, illetve Mark Wander blogján, továbbá a facebook oldalán is. A legjobb kisregények díjazásban részesülnek.

Formai és tartalmi követelmények:

Kb. 5000 karakter terjedelmű, 11-es méretű Times New Roman betűtípussal, normál sorközzel szerkesztett írás, témájában bűnügyi kisregény vagy kalandregény.

A munkákat elektronikus úton a markwander@gmail.com címre küldjétek.

Határidő:

Beküldési határidő: 2011. augusztus 15.
Eredményhirdetés: 2011. augusztus 19.

Díjazás:

▪ A legjobb kisregény szerzőjét vendégül látják a nyáron megrendezésre kerülő VIP Egy Csibész Naplója című nagyregény könyvbemutatóján.

▪ A tíz legjobb kisregény írója Mark Wander: Bosszú kötelez című kisregényét nyeri el, illetve a Krefiti szerkesztőségének felajánlásában egy-egy páros mozijegyet és színházi belépőt (a nyertes lakóhelyéhez közeli intézményekben).

Induljon a nyomozás, jó munkát!

forrás: krefiti.hu

2011. május 31., kedd

Andris szerint... - Healthy Mind Healthy Body ifjúsági csere Rodowóban

"Életem legjobb hete" "Végre éltem" Ehhez hasonló kijelentések hangzottak el mindannyiunk szájából, amikor haza kellett indulnunk Rodowóból, vissza Magyarországra.
 Másnap összeültünk a Cseriben, hogy összeszedjük, kinek mi volt fontos az út során. Sokan említették a meditációt, amely során, ha csak egy pillanatra is, de sikerült megértenünk önmagunkat, azt a bizonyos "arany utat".

Büszkék voltunk magunkra: a szlovákokkal a kezdeti félelem ellenére csodálatos kapcsolat alakult ki, amelynek során őszintén, kendőzetlenül, sőt barátian beszéltük meg a két ország közötti problémákat. Ennek eredménye, hogy folyamatosan tartjuk a kapcsolatot és tervezzük az utat Szlovákiába!

Nekem ez a tábor minden elvárásomat felülmúlta: nem csak a magyarokkal lettünk igaz barátok, és összetartó társaság, hanem a V4 is igazi közösség lett, amelyet együtt építünk tovább!

2011. május 20., péntek

Láss világot, fogadj egy diákot!



Önkéntes fogadócsaládokat keres a YFU!


A diákok 11 hónapot töltenek Magyarországon, a tartózkodás célja a magyar kultúra megismerése, a nyelvünk elsajátítása, barátságok kötése. Szintén cél, hogy beilleszkedjenek a családjukba, az iskolába. Egy magyar középiskolába járnak, és nagyon szépen megtanulnak magyarul a program végére.

Ez a fogadás önkéntes alapon működik, a család számára anyagi ellenszolgáltatással nem jár, lévén a YFU egy non-profit szervezet. A fogadócsaládoktól azt várjuk el, hogy szállást és étkezést biztosítsanak a diáknak. Az ezen felüli kiadások a család döntése. A diák otthonról zsebpénzt kap, amiből az egyéb költségeit fedezi.

Sokat nyernek a fogadócsaládok a fogadással, főleg ha gyerekek is vannak a családban. Sokkal könnyebben elfogadják a másságot, itt az idegen kultúrákra gondolok, és sokkal nyitottabbak lesznek az újra. Természetesen a diák érkezésekor nem ismeri a magyar nyelvet, így az első időkben van lehetőség idegen nyelvet is gyakorolni vele, de nagyon fontos, hogy az igazi cél, hogy megtanuljon magyarul. Ebben pedig a család segíthet neki a legtöbbet, az iskola mellett természetesen.


A YFU, vagyis mi az egész év során kapcsolatban vagyunk a családdal, tehát ha probléma van a diákkal, segítünk megoldani. További információkat a honlapunkon talál: www.yfu.hu