2010. február 8., hétfő

ERDÖK 2010 - Közkávézás, Dökcédulázás


Made with Slideshow Embed Tool

Hat kerületi iskolából találkoztak DÖK-ösök január utolsó szerdáján, hogy nem egészen egy óra alatt megbeszéljék mit is szeretnének csinálni ebben az évben. Az iskolák küldöttein kívül Gergely József alpolgármester a kerületi önkormányzat, Csalagovits Zóra és Kocsis Péter pedig a Cseresznye képviseletében vettek még részt az ülésen.

Kis-Szabó Péter diákpolgármester megnyitója után viszonylag gyorsan kiderült, hogy a Dökcédulát továbbra is érdemes megjelentetni, mert népszerű. A szerkesztők és a szerzők nem voltak teljesen tisztában vele, hányan is olvassák. Ezzel szám szerint továbbra sincsenek, de több iskola is jelezte, hogy nagyon gyorsan elfogynak a hozzájuk eljuttatott példányok. Lehet jelentkezni cikkírónak, vagy csak egy-két írás megjelentetésére is, csak meg kell keresni a szerkesztőket.

Szó volt még a "Közkávézó" programról is, aminek a célja a helyi döntéshozók és a fiatalok közötti párbeszéd megindítása. Erről még írunk majd itt a blogon mert érdekes történet lesz. Lényeg, hogy az ülésen résztvevők elfogadták a programot, tehát a kapcsolat az egyik fél felé már megvan.

Volt egy kis beszélgetés, vagy inkább felvilágosítás a blog jobb sávjában szereplő programokról is, remélhetőleg sok mindenkihez eljut az ifjúsági cserék és a TE IS fesztivál és persze a Jeti Klub híre. Hogy az információ aztán tényleg áramoljon az ERDÖK tagok megegyeztek az ehhez hasonló ülések sűrűbb megtartásáról. Mostantól tehát 2 havonta lehet számítani ilyen gyűlésekre és azokat ismertető blogbejegyzésekre.

Kapcsolódó bejegyzés: DÖK 2010 - nyitás

Nincsenek megjegyzések: