2011. január 25., kedd

Európai Ifjúsági Károly-díj - új beadási határidő!

Az Európai Ifjúsági Károly-díj pályázatok új beadási határideje 2011. február 14. A módosított határidő több fiatalnak ad lehetőséget a negyedik alkalommal meghirdetett Ifjúsági Károly-díj pályázaton való részvételre.

Modell az európai fiatalok számára

Az Európai Ifjúsági Károly-díj, amelyet az Európai Parlament és az aacheni Nemzetközi Károly-díj Alapítvány közösen hirdet meg, a 16 és 30 éves korosztály által benyújtott pályázatoknak ítélhető oda. A díjat olyan projektek nyerhetik el, amelyek elősegítik az európai és nemzetközi megértést, előmozdítják a közös európai azonosságtudat és integráció kialakulását, valamint mintaként szolgálnak az Európában élő fiatalok számára. A kiválasztott programok között ifjúsági csereprogramok, illetve európai dimenzióval rendelkező művészi és internetes projektek találhatók.

10 000 eurós összdíjazás

A három nyertes pályázatot 5000, 3000, valamint 2000 eurós díjjal jutalmazzák. A nemzeti szinten kiválasztott 27 projekt képviselői meghívást kapnak az Aachenben 2011. május 31-én tartandó díjkiosztó ünnepségre. A három legjobb projektnek járó díjat az Európai Parlament elnöke és az aacheni Nemzetközi Károly-díj Alapítvány képviselője adja át és a díjazottak meghívást kapnak az Európai Parlament meglátogatására. 

A 2010-es nyertesek

2010-ben az "EURÓPA-vonat" elnevezésű német projekt nyerte az Európai Ifjúsági Károly-díjat. A díjnyertes projekt keretében 24 európai szakképző iskola tanulói az "Airbus" elv alapján munkamegosztással terveztek és építettek meg egy modell méretű mozdonyt, amelynek egyedi vasúti kocsijai az egyes résztvevő országok sajátos jellemzőit mutatták be. A második az írországi "You are here" könyvprojekt, a harmadik pedig a "BEST mérnöki verseny (BEC)" névre keresztelt bolgár projekt lett.

A jelentkezési lap az Európai Ifjúsági Károly-díj weboldalán érhető el:

További információ


Ayla Sultan Çiçek 
Tel: 0032-2-284 10 09 
Mobil: 0032-498-98 13 37


Szontagh Andrásné Czugler Annamária
PR attasé
Európai Parlament 
Tájékoztatási Irodája Magyarországon
Tel: (1) 4113571

2011. január 24., hétfő

Indul a Katona ifjúsági programja


Színházunk 2011-ben elkezdi ifjúsági programját. A program célja, hogy a színházat, az előadásokat interaktív foglalkozásokon keresztül közelebb hozzuk, értelmezhetőbbé és ezáltal élvezhetőbbé tegyük a középiskolás korosztály számára.

Az előadásainkhoz kapcsolódó foglalkozásokon a fiatalok különböző színházi formanyelvekkel ismerkedhetnek meg, és szempontokat kaphatnak az előadások feldolgozásához. Mindezek mellett a programunkban fontosnak tartjuk, hogy a diákok bepillantást nyerhessenek a színházi alkotófolyamatba, együtt dolgozhassanak, együtt gondolkodhassanak színházunk színészeivel, rendezőivel.
Még az idei évadban a Golden Dragon című előadásunkhoz kínáluk különböző típusú foglalkozásokat:

1., Három alkalomból álló oktatási csomag, ami az előadás mellet két feldolgozó foglalkozásból áll:
Erre a foglalkozásra főleg végzős osztályokat várunk, akiknek tanrendjében szerepel az epikus színház, és a foglalkozásokat be tudják építeni az oktatási programjukba. A fókusz az előadás és a szöveg epikus jegyein lesz.

2., Három alkalomból álló oktatási csomag, ami az előadás mellett két feldolgozó foglalkozásból áll:
Az előadást megelőző foglalkozáson a diákok kreatív feladatok formájában segítséget kapnak, hogy az előadást a tartalom felől közelítve minél pontosabban és érzékenyebben követni, értelmezni tudják.

3., A 12 alkalomból álló program során két iskola diákjaival dolgozunk együtt:
A foglalkozásokon a fiatalok az előadás által felvetett témákat, kérdéseket a saját életükből, környezetükből vett tapasztalataikkal kapcsolják össze. A foglalkozások célja, hogy a diákok maguk is egy alkotófolyamat részesei legyenek. A diákok a foglalkozások során – a színház művészeinek a segítségével – ötleteikhez, szövegeikhez, fotóikhoz színházi formát keresnek. A foglalkozások végét a diákok által létrehozott előadás zárja, amit az érdeklődők két alkalommal a Sufniban tekinthetnek meg.

Az előadásokhoz kapcsolódó programok ingyenesek! Csoportos jegyvásálás esetén a pedagógusoknak ingyenes kisérőjegyet biztosítunk.

 Ha valamelyik program felkeltette az érdeklődését vagy szeretne felíratkozni a hírlevelünkre, írjon nekünk azedu@katonaszinhaz.hu e-mail címre.

2011. január 22., szombat

Pályaorientáció, ami végre nem a jegyeidről, hanem RÓLAD SZÓL!


A Jóravaló Alapítvány munkatársai rövid előadást tartanak a pályaválasztás rögös útjairól, majd személyes tanácsadásra is rendelkezésre állnak.

Hozz egy kézzel írt levelet és egy iskolai füzetet, amiben sokat írtál. A grafológus tanácsadó KÉZÍRÁSOD VIZSGÁLATÁVAL, tulajdonságaid alapján segít Neked megfelelő pályát választani.

Ha felkeltettük érdeklődésedet, gyere el január 29-én 10 órakor a Háló Közösségi Központba!
cím: 1053 Budapest, Ferenciek tere 7-8. III. lépcsőház, II. emelet.

A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött
(e-mail: gabor.marina@halo.hu vagy tel.: 06 80 620 050) !

A Védőháló Fiataloknak program rendezvényeit (elsősorban) a 14-25 éves korosztálynak ajánljuk!

TÁMOP-5.2.5-08/1-2008-0036
A projektet az Európai Unió támogatja, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.

2011. január 21., péntek

Uniós tanóra az Európa Pontban

Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája foglalkozásokat szervez középiskolás diákok számára. A program helyszíne a Millenáris parkban található EurópaPont, egy olyan új információs és kulturális központ, mely az állampolgárok és az uniós intézmények közötti közvetlen kapcsolatot erősíti.
A kb. 60 perces program célja, hogy a korosztály igényeinek megfelelően mutassa be az európai uniós tanulási és munkavállalási programokat és lehetőségeket ezáltal gyakorlatban alkalmazható ismereteket nyújtva a diákoknak. A foglalkozás első felében az uniós intézményrendszer és célkitűzések rövid áttekintése után a csoport megismerkedik a pályaorientáció fogalmával, az európai önéletrajz formájával és az eligazodásban segítséget nyújtó honlapokkal. Az európai uniós programok közül kiemelten foglalkozunk az Európai Parlament ifjúságot célzó kezdeményezéseivel. Ezt követően az érettségi és a diploma által kínált lehetőségekről, a tanulás melletti munkavállalás és a szakmai gyakorlat szabályairól, feltételeiről kapnak információt a diákok. Az Önkéntesség Európai Éve kapcsán az önkéntesen vállalt feladatok fontosságát is hangsúlyozzok a program során. A foglalkozás lezárásaként a csoport néhány tagjának példáján keresztül bemutatjuk, hogyan alkalmazhatóak a gyakorlatban az eddig megszerzett ismeretek.  
A programban való részvétel ingyenes, az osztályokat/csoportokat a jelentkezés sorrendjében tudjuk fogadni.

További információk, jelentkezés

Szontagh Andrásné Czugler Annamária
PR attasé
Tel: 06 1 411 3571
E-mail: andrasne.szontagh@europarl.europa.eu

Kotlár Eszter
Tel: 06 1 411 3574
E-mail: eszter.kotlar@europarl.europa.eu

logo european parliament
Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon
H-1024 Budapest, Lövőház u. 35.
Tel.: +36 1 411 35 40; Fax: +36 1 411 35 60
E-mail: epbudapest@europarl.europa.eu
Web: www.europarl.hu

2011. január 20., csütörtök

SZÓLJ BE(LE)! - Strukturált Párbeszéd a magyar EU-elnökség alatt


2011. első félévében folytatódik a fiatalok és a döntéshozók európai szintű párbeszéde, a Strukturált Párbeszéd! Van saját véleményed a fiatalok foglalkoztatottságával kapcsolatban? Akkor SZÓLJ BELE az

európai szintű párbeszédbe! 

A magyar EU-elnökség során, 2011 márciusában kerül megrendezésre a következő Európai Ifjúsági Konferencia, ahol a spanyol- belga- magyar elnökségi trió alatt zajló Strukturált Párbeszéd folyamata is lezárul. A Strukturált Párbeszéd kapcsán Európa-szerte felméréseket végeznek a fiatalok körében. Ezt követően minden félévben az elnökségi feladatokat ellátó ország feladata az Európai Ifjúsági Konferencia
megszervezése, ahol az egyes országokból beérkező véleményeket a fiatalok és a döntéshozók együtt elemzik, és közösen alakítják ki az európai szintű ajánlásokat.



A spanyol- belga- magyar elnökségi trió a fiatalok foglalkoztatottságát jelölte meg a Strukturált Párbeszéd fő
prioritásaként. Emellett a magyar elnökség a fiatalok részvételét helyezi a párbeszéd középpontjába elnökségi időszaka alatt. A konzultáció jelenlegi, harmadik szakaszában fókuszcsoportos beszélgetésekre került sor országszerte, annak érdekében, hogy a fiatalok munkaerő piaci helyzetét elemezzék az érintettek bevonásával.
A fókuszcsoportos beszélgetésekből származó ajánlások egy részét véleményezhetik a fiatalok az alábbi kérdőív segítségével. A kérdőív eredményeit is beépíti a Nemzeti Munkacsoport a harmadik konzultációról szóló magyar összefoglalójába.



A kérdőív az Ifjúsági Konzultációs Kör honlapján (ikkor.eu ) a Kérdőív menüpont alatt található:



Az Ifjúsági Konzultációs Kör olyan fiatalokból áll, akik a magyar EU-elnökség kapcsán támogatják a Strukturált Párbeszéd megvalósítását.Az IKK küldetése, hogy közvetítse a fiatalok véleményét az Európai Uniós döntéshozók felé és tájékoztassa őket az Unió által nyújtott lehetőségekről.



Ha fiatal vagy, ha érdekel a jövőd, ha van véleményed, akkor itt az újabb lehetőség, hogy hallasd a hangodat Európa-szerte! SZÓLJ BELE a rólad szóló döntési folyamatokba! Töltsd ki az Ifjúsági Konzultációs Kör honlapján található kérdőívet, ahol nemcsak a megadott válaszok közül választhatsz, de saját véleményedet is megjelenítheted hozzászólás formájában! A kérdőívet 2011. január 25-ig lehet kitölteni.

Szakmai gyakorlat az Útilapunál

Idén tavasszal és nyáron két szakmai gyakorlat helyre szeretnénk egy-egy lelkes új csapattagot találni, aki szívesen és aktívan hozzájárulna munkánkhoz. Előny, hogy az egyetemen szakmai gyakorlatként is elfogadtathatjátok a munkát, és rengeteget tanulhattok nálunk, kipróbálhatjátok magatokat.

A részletes felhívásokat a csatolmányban találjátok.

Amilyen pozíciókra jelentkezhettek:



Jelentkezési határidő:
Február 6.

Várjuk az érdeklődők jelentkezését!

Útilapu Hálózat
SCI Hungary

Web: www.utilapu.org Tel/Fax: 003612154687
mailto: utilapu.scihun@gmail.com
Address: Hungary, H-1074 Budapest Dohány utca 84. 1/A

2011. január 19., szerda

Ferenciek tere - átszállási lehetőségek: csocsó, filmklub, mandalafestés



Január   5. szerda 15:00-18:00 Hangoló játék és pingpong
Január   7. péntek 15:00-18:00 Csocsó
Január 12. szerda 15:00-18:00 Védőháló saját termének közös dekorálása (kollázs készítés, falfestés)
Január 14. péntek 15:00-18:00 Most mutasd meg vetélkedő!
Január 19. szerda 15:00-18:00 Hangolódjunk Hangolóval!
Január 21. péntek 14:30-18:30 Kreatív műhely – Velencei álarc készítés
Január 22. szombat 16:00-20:00 Filmklub Védőháló módra
Popcorn helyett zsíros kenyér, kóla helyett napközis tea, chat helyett beszélgetés!
Zuhanás a csendbe (Kevin Macdonald, 2003)
Január 26. szerda 15:00-18:00 Mandalafetés és csocsó
Január 28. péntek 15:00-18:00 Társasjátékparty
Január 29. szombat 10:00-14:00 Pályaorientációs előadás grafológiai elemzéssel egybekötve
regisztráció: gabor.marina@halo.hu vagy 06 80 620 050

Ha kérdésed van, keress Bennünket a Zöld számon: 06 80 620 050

Személyes beszélgetésre is lehetőség van, keress bennünket bátran a Zöld számon időpont egyeztetés céljából.
Helyszín: Ferenciek tere 7-8. III. lépcsőház II. emelet

A Védőháló Fiataloknak program rendezvényeit (elsősorban) a 14-25 éves korosztálynak ajánljuk!
A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!
TÁMOP-5.2.5-08/1-2008-0036 A projektet az Európai Unió támogatja, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.

2011. január 18., kedd

ULTRA LAST MINUTE EVS LEHETŐSÉG BELGIUMBAN!


Februári kezdéssel....
Önéletrajzokat és motivációs leveleket csütörtökig várunk a cseresznyeevs@gmail.com-ra
A program bővebb leírása:
http://ec.europa.eu/youth/evs/aod/hei_form_en.cfm?EID=20000156101

Indonéziai ösztöndíj hallgatóknak



Az Indonéz Köztársaság Darmasiswa ösztöndíjprogramjának keretében 45 indonéz egyetem kurzusaira jelentkezhetnek a külföldi hallgatók, 6-12 hónapos időszakokra. Az ösztöndíjprogram célja, hogy megismertesse az indonéz nyelvet és kultúrát a világ más részein élő fiatalokkal. A jelentkezés feltétele többek között az angol nyelv társalgási szintű ismerete, a 35 év alatti életkor és a befejezett középiskola. A program keretében 2010-ben 83 ország 750 diákja tanult Indonéziában.




Bővebb információ:
Indonéz Kormány Nagykövetsége; 1068 Budapest, Városligeti fasor 26.
E: kbri@indonesia.hu
I: darmasiswa.diknas.go.id/english/
T: (06 1) 415-3800


Forrás: http://www.kulturpont.hu/content.php?hle_id=26493

2011. január 17., hétfő

Szóval?! Országos vitaverseny



A verseny céljai

A Szóval?! Országos Vitaverseny célkitűzése a disputázás és vitázás kultúrájának népszerűsítése a 14-18 év közötti középiskolás fiatalok körében. Magyarország soros EU-elnökségéhez kapcsolódva a Vitaverseny további célja, hogy a dispután keresztül felkeltse a fiatalok és a szélesebb közönség érdeklődését az Európai Unióhoz kapcsolódó kérdések és dilemmák iránt.


A verseny leírása és menete

2011. január 13., csütörtök

Önkéntesség külföldön - pályázat!

"Hidat építünk Európában egy éves önkéntes szociális szolgálattal" c. programunk keretében pályázatot hirdetünk 18-26 év közötti fiatalok számára Németországba és Franciaországba hívunk magyar fiatalokat fogyatékkal élők, idősek otthonaiban teljesítendő egy éves önkéntes szociális szolgálatra.
A program lehetőséget kínál a fiatal önkéntesek számára, hogy jobban megismerjék önmagukat, szociális területen szakmai és munkatapasztalatot nyerjenek, más népet, kultúrát megismerjenek, táguljon világszemléletük és megismertessék saját kultúrájukat, szellemi értékeinket. A programban más nemzetiségű fiatal önkéntesek is részt vesznek, így több kultúra közeledésére, találkozására és kapcsolatteremtésre nyílik lehetőség.
A programban való részvételhez nem szükséges szakmai előismeret, a nyelvtudás előnyt jelent. Az önkéntesek intenzív szakmai és nyelvi felkészítésen vesznek részt, segítséget kapnak a beilleszkedés, valamint az év során felmerülő problémáik megoldásában is.
A kiutazók részére a szervezők szállást, ellátást és zsebpénzt biztosítanak, fizetik egyszeri ki és hazautazásuk költségét, valamint egy, az EU összes tagállamában elfogadott biztosítást. A külföldi tartózkodás időtartama összesen 13 hónap.
Pályázati feltételek
- 18-26 év közötti életkor;
- Középfokú végzettség;
- Szociális érzékenység;
- Felelősségtudat;
- Szociális munka iránti érzék és érdeklődés, segítőkészség;
- Magyarország kultúrájának, történelmének, társadalmi berendezkedésének ismerete;
- Nyitottság más kultúrák befogadására;

Pályázat beadása
A pályázathoz az alábbiakat szükséges csatolni:
- Kézzel írott önéletrajz egy A/4 oldal terjedelemben, melyben a pályázó részletesen ismerteti szociális területen szerzett gyakorlatát, önkéntes, közösségi tevékenységét.
- A pályázó pontos címét, telefonszámát, e-mail elérhetőségét az önéletrajzon fel kell tüntetni.
- Motivációs levél egy A/4 oldal terjedelemben, melyben a pályázó ismerteti, mi ösztönzi a programban való részvételre.
- Ajánlólevél a helyi MMSZ vezetőtől, vagy helyi plébánostól, egyházközségtől, iskolaigazgatótól vagy egyetemi oktatótól.
- Mindezt magyar és német/ francia nyelven is kérjük elküldeni.
- 2 db igazolványkép.

A pályázatokat a következő címre kérjük küldeni:
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
1125 Budapest,
Szarvas Gábor u. 58-60.
Tel.: 06-1-391-4722

A pályázat beérkezésének határideje: 2011. március 01.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ezt a programot az Initiative Christen für Europa e.V. német partnerszervezetével együttműködésben bonyolítja le, amelyet részben az Európai Unió finanszírozásával valósítunk meg.
További információ:

2011. január 12., szerda

Korrepetálási lehetőség az Aquila Egyesületnél



AQUILA Egyesület a szegénység leküzdéséért , az esélyegyenlőségért tanít. Jelenleg is és 1998-tól térítésmentesen adjuk, és önkéntesként és INGYEN végezzük a tevékenységünket!

Hozzánk mindenki jöhet, aki akar tanulni.
VALÓBAN DÍJMENTES!
  • Korrepetálunk: matematika, nyelvtan, fizika, kémia, angol, német stb. tantárgyakat.
  • Oktatunk nyelveket (angol, latin, német, francia) több szinten és vizsgákra is készítünk fel.
  • Számítógépes ismereteket tanítunk: minden szinten.
  • Lelki segítséget is adunk, és ha kell, nevelünk.
  • Alsósokat is minden tantárgyból korrepetálunk.
Mindig szükséges az előzetes személyes bejelentkezés, ideje: szerda és péntek este fél 7- fél 9-ig Cím. Budapest XXII. kerület Andra Jn. U 3.
előzetes egyeztetés 06203274793 számon

Tagjainkat heti rendszerességgel (szerdán és pénteken este) tovább képezzük (ezen is bárki részt vehet), haldoklókkal foglalkozunk, táboroztatunk.

Célunk: hogy a hatókörnyezetünkben növeljük a kulturált, humánus életértékeket.
Javítsuk embertársainkért küzdő és állóképességét, oktatással növeljük a munkába állásuk esélyét, szegény családok gyermekeit korrepetálással segítjük, az iskola sikeres befejezéséhez. Mindezzel csökkentjük: a céltalan, deviáns fiatalok számát, növeljük a közbiztonságot is.

Elérhetőség: 06203274793, e-mailon: aquilaegyesulet@gmail.com.
Oktatás helyszíne: XXII. ker. az Andra Jn. u 3.
Előzetes bejelentkezés mindig szükséges, mert nem mindig tartózkodunk ott.

TEVÉKENYSÉGÜNKET MINDENKI (korosztálytól függetlenül) IGÉNYBE VEHETI!
Szeretettel várjuk!
Varga Péterné elnök és az AQUILA Egyesület tagsága

2011. január 7., péntek

Szakmai gyakorlat Spanyolországban és Olaszországban


FELHÍVÁS
AZ „EGYENLŐ ESÉLYEKKEL”
KÜLFÖLDI SZAKMAI GYAKORLATON VALÓ RÉSZVÉTELRE
az Artemisszió Alapítvány szervezésében


KIKNEK SZÓL?
Olyan fiataloknak, akik

  • szociálisan hátrányos helyzetűek,
  • 18. életévet betöltik (legkésőbb a kiutazásig),
  • tanulói jogviszonyban állnak egy szakképző intézménnyel.

HOL?
Spanyolország és Olaszország

MIKOR?
2011. május - augusztus

MILYEN HOSSZÚ?
14 hét (4 hét intenzív nyelvtanulás és 10 hét szakmai gyakorlat)

MI A SZAKMAI GYAKORLAT?

NEM külföldi üdülés,
NEM fizetett munka,
olyan gyakorlat, melynek során a résztvevők megismerkednek egy másik európai ország szakmai gyakorlatával

  • bővíthetik szakmai ismereteiket,
  • felfedezhetnek egy idegen nyelvet és kultúrát.


A PROGRAMBAN A RÉSZVÉTEL INGYENES!
A külföldre való utazás, biztosítás és ellátás (zsebpénz és szállás) minden költségét a Leonardo da Vinci program fedezi.

A JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ

2011. január 31.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ A JELENTKEZÉS FELTÉTELEIRŐL ÉS A PROGRAMRÓL:

Végh Anna
Telefon: 413 65 17
E-mail: leosend@artemisszio.hu
www.artemisszio.hu

2011. január 5., szerda

Önismereti csoport indul!


Szeretnéd jobban megismerni magad? Felfedeznéd, milyen rejtett képességeid vannak? Még nem igazán találtad meg a helyed a világban? Javítanál társas kapcsolataidon? Kíváncsi vagy hogyan állsz helyt különböző helyzetekben? Tökéletesítenéd problémamegoldó képességedet?

Ha bármelyik kérdésre igen a válaszod, akkor a Cseresznye Önismereti csoportjában a helyed!
17-25 éves korig várjuk a gyors és lelkes jelentkezőket.
A csoport január második felében indul 2 heti gyakorisággal. A részvétel ingyenes jelentkezni a lindazengovari[kukac]gmail[pont]com címen lehet.

TAMOP 5.2.5.-08/1-2008-0181

2011. január 4., kedd

BREAKING 2010-es statisztikák!!!


Nem szeretnénk lemaradni az általános év eleji statisztikaismertető trendről még akkor sem, ha ez sok számot, listát és gyakran ismétlődő szavakat tartalmazó bejegyzéssel jár. Gondoljatok egy pillanatig kedvenc matekórátokra vagy Stat. I.-II. kurzusotokra és kattintsatok bátran.

2011. január 3., hétfő

G6 januári program

Ahogyan az évzáró alkalommal megbeszéltük, idén minden szerdán fél órával tovább tart majd program, tehát 14:30-tól egészen 16:00-ig. Ezekre lehet számítani a menetrend szerint érkező ritmusgyakorlatok mellé:







  • Január 5. A téli szünetre kiküldött tabulatúrát fogjuk összepróbálni. Ha valakinek nincs meg, írjon egy mailt ide és küldöm. Zárásként pedig mindenki kap egy, a témával (gitározással, zenével) összefüggő kutatási feladatot.
  • Január 12.  Az előző heti feladatok bemutatása, utána páros kreatív kihívás! ;) Heti utánajárnivaló: kedvenc stílusom kedvenc témája.
  • Január 19.  Eljátsszuk a kedvenc témákat, elmeséljük melyik zenekar, melyik albuma. Ki játssza, hol, miért, kinek, hogyan?
  • Január 26. PUNK - miért jó ismerni? Mert jó. :)