2010. december 20., hétfő

Két kávé, egy málnaszörp és rengeteg új ötlet

Múlt kedden délelőtt már nyitás előtt négy órával nagy volt a mozgás az irodában és a vele szembeni vendégtérben. Papírterítők suhogtak, asztalok és székek nyikorogtak és koppantak, víz fröccsent a pohárból rögtönzött vázákról a padlóra. Vakuk villogtak amikor az önkéntesek és a hivatásos Cseri stáb felvette az egyenpólókat és a pincérkötényeket. Aztán rövid tatkikai egyeztetés, biccentések és bátorító mosolyok után...


elindult a az Erzsébetvárosi Diákönkormányzat és a Cseresznye közreműködésében a Hallasd a hangod! program első része, a Közpresszó.
A hat hónapig tartó program célja a  VII.  kerületi  fiatalok  megszólítása,  bevonása  a  kerület  közéletébe, kerületi döntésekbe. Most az erzsébetvárosi döntéshozók és a kerületi önkormányzati fenntartású kerületi iskolák diákönkormányzati képviselői  voltak a Közpresszó vendégei.
Mint minden rendes presszóban itt is kedves és segítőkész pincérek vették fel a rendelést és szolgálták ki a vendégeket. A presszó kézzel készített egyedi menüjéről nem csak helyi finomságokat lehetett választani, hanem témákat is amiknek a megbeszélése két pogácsa és egy hosszúkávé fogyasztási ideje sem volt elég.

Az első fizetővendég
A színvonalas szolgáltatás ellenére az árak visszafogottak voltak, a vendégeknek csupán képeslapokra feljegyzett konstruktív véleményekkel kellett a pulthoz járulniuk.
Jövőre még kétszer nyit a rögtönzött kávézó, tudósítunk arról is!
További képek a Cseresznye galériájában, itt:

Hallasd a hangod

2010. december 17., péntek

ERDÖK értetek

Sziasztok!

2010. december 15-17-ig tartott az Erzsébetvárosi Diákönkormányzat továbbképzése. Ezen program keretein belül érdekes dolgokra hívták fel a DÖK képviselők figyelmét. Volt szó jogi témákról, környezetvédelemről, toleranciáról és sok más tanulságos dologról. Fontos megjegyeznem, hogy fakultatív képzés volt ugyan, de nem vették rossz néven, ha minden DÖKös eljött a VII. kerület különböző iskoláiból.

Egyéb hírek:
Kis-Szabó Pétert (Macit), aki 2 éven keresztül volt a kerületi diákpolgármester, a képzés keretein belül leváltották. Medve úr az érettségi időszakára hivatkozva nem is szándékozott indulni az idei választáson. Az új polgármesterünk Horváth Norbert. Több éve tagja a diákönkormányzatnak és ez az idén csak fél éves mandátumot jelent, mégis sok jóra számíthatunk a részéről. Gratulálunk, szép volt.

-képek hamarosan elérhetőek lesznek ezen poston belül-

Written by,
Mull-T

Youth Leadership Program with Central Europe - 4 hetes tanulmányút az Amerikai Egyesült Államokban


Légy Te korosztályod vezető személyisége, aki nemcsak aktív résztvevője, hanem szervezője is a közösség életének! Tölts el teljesen ingyen, teljes ellátással 2011 nyarán négy hetet az Amerikai Egyesült Államokban, ahol nemzetközi környezetben sajátíthatod el a vezetői készségeket, a projektmenedzsment alapjait és a kultúraközi kommunikációt. A Youth Leadership Program with Central Europe (Ifjúsági Vezetői Program Közép Európával) 11 magyar középiskolásnak és felnőtt kísérőjüknek nemcsak korszerű tudást, de életre szóló élményeket is biztosít.

Magyarországon a Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület valósítja meg a programot, melyre jelentkezni pályázatokkal 2011. január 15-ig lehet a YLPCE2011@unideb.hu e-mail címen, vagy postai úton az egyesületnek (HAHA Egyesület - 4032, Debrecen Egyetem tér 1.) megküldve.

A pályázókat az egyesület és az Amerikai Nagykövetség munkatársai közösen választják ki a beadott pályamunkák alapján. Jelentkezési űrlapok és információk a www.egyetemter.hu oldalon érhetők el.

Részletes pályázati felhívás:

YLPCE2011_pályázati ismertető_HUN.pdf (207 kB)

Forrás: mobilitas.hu

2010. december 14., kedd

Cseriblog és Popcorn

Üdv!

Indítok egy filmajánló rovatot „Cseriblog és Popcorn” címmel. Ez az első rovat, de reményeim szerint minden héten új bejegyzést teszek közzé.

Ugye mindenki ismeri a „Hihetetlen Hulk-ot”?
Hát, most nem erről lesz szó.

Ellenben figyelmetekbe ajánlom a „Bakancslista” című filmet.

Főszerepben: Morgan Freeman(Carter Chanders) és Jack Nicholson(Edward Cole)

A történet egy beképzelt, arrogáns, önző, fehér kórháztulajdonos, és egy mindenttudó, intelligens, bölcs és higgadt fekete férfi utolsó hónapjait mutatja be.
Minekután a kórház tulajdonosánál rákot diagnosztizáltak, befekszik a saját keze alatt működő intézménybe. Teljesen véletlenül kerül egy szobába a szintén rákos Morgan Freemannel – a filmben nem így hívják.
Mindkettejüket megműtötték, kemoterápiás kezelés alatt álltak egy jó ideig. Mikor felvilágosították őket, hogy már csak 6-12 hónapjuk van hátra, Carter szóba hozta újdonsült barátja előtt az úgynevezett „bakancslistát”, ami tartalmazza azokat a dolgokat, amiket véghez akarsz vinni, mielőtt feldobod a bakancsot.
Nem kevés dolgot írtak össze, bejárták a fél világot, élvezték a hátralévő időt.
A repkedő poénoknak hála elég élvezhető a film. Ez nem egy slampos „mindegyikbenugyanaztörténik” kategóriájú film.
A végén váratlan fordulatokkal, megható jelenetekkel.

Ha unatkoztok, nem tudtok aludni, elromlott a gépetek vagy bármi más miatt van egy kis fölösleges 97 percetek, bátran ajánlom, hogy nézzétek meg.



Written by: Mull-T

2010. december 10., péntek

Emberi Jogok Napján voltunk a Zivatar utcában

Tedd magad hasznossá! - Élményakadémia



Önkénteskedj te is! Hogy miért?

2010. szeptemberében egy színes és izgalmas program várta az érdeklődő fiatalokat Csobánkán. A Fiatalok Lendületben progran által támgatott ifjúsági cserén öszesen 28 lengyel, román és magyar fiatal töltött együtt 9 napot azzal a céllal, hogy tanuljon magáról és az önkéntességről.
A projekt azzal a céllal született, hogy az európai fiatalok körében erősítse a társadalmi felelősségvállalást és részvételt az önkéntesség megismerésén és népszerűsítésén keresztül. A szervezők célja volt, hogy a programok során a résztvevő fiatalok felfedezzék saját jelentőségüket, hasznosságukat a társadalomban és közvetlen környezetükben. Megismerkedjenek az önkénteskedés örömeivel, az abban rejlő lehetőségekkel és megtapasztalják, hogy önkéntes tevékenységük során milyen pozitív élményekre és tudásra tehetnek szert. A csere eszközöket és „jó gyakorlatot" kívánt adni ahhoz, hogy hazatérve saját környezetükben aktívan kezdjenek tevékenykedni.

És hogy miért érdemes önkénteskedni?
- hogy valamit visszaadj a sok jóból, amit kaptál
- hogy érezd, hogy hasznos vagy: szükség van Rád!
- hogy kihasználd a lehetőségeidet
- hogy ismerkedj, kapcsolatokat építs
- hogy megismerj egy másik országot, szervezetet, nyelvet, környezetet
- hogy tanulj, munkatapasztalatra tegyél szert
- hogy jobban megismerd önmagad
- hogy visszajelzést kaphass sajátmagadra, amiből tanulhatsz és megkönnyíti a későbbi boldogulásodat
- hogy mindeközben nagyon jól szórakozz
- és mert önkénteskedni MENŐ!

Nézz szét te is környezetedben és kérdezd meg, miben segíthetsz! Hidd el: új világ nyílik meg, a lehetőségek tárháza.

Forrás: 18korul.hu Gyöngyösi Krisztina és Gyöngyösi Niki


2011 az ÖNKÉNTESSÉG éve
A program az Európai Unió támogatásával jött létre.


2010. december 9., csütörtök

Pályázz ösztöndíjra!

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata
2010/2011. és a 2011/2012. tanévre
Erzsébetvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjpályázatot
hirdet



„A” típusú pályázatra jelentkezhetnek: az Erzsébetvárosban állandó lakóhellyel rendelkező nappali tagozatos felsőoktatási hallgatók a 2010/2011. tanév második és a 2011/2012. tanév első félévére vonatkozóan.
A pályázatra azok az önkormányzat területén a felhívás megjelenésekor állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik a képzésre vonatkozó keretidőn belül, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat.

„B” típusú pályázatra jelentkezhetnek: az önkormányzat területén a felhívás megjelenésekor állandó lakóhellyel rendelkező felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok, akik:
a) a 2010/2011. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások;
b) felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek
és a 2011/2012. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú alapképzésben kívánnak részt venni.
A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik 2011-ben először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe és tanulmányaikat a 2011/2012. tanévben ténylegesen megkezdik.

A pályázati űrlap beszerezhető:
Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Ügyfélszolgálati Irodáin
1073 Budapest, Erzsébet krt. 6. 1076 Budapest, Garay u. 5.
Polgármesteri Hivatal Művelődési Irodáján (1076 Budapest,Garay u.5. IV.em.)
Pályázati űrlap leadási helye:
Polgármesteri Hivatal Művelődési Iroda (1076 Budapest, Garay u. 5. IV. emelet)

A pályázat benyújtási helye és leadási határideje:
Polgármesteri Hivatal Művelődési Iroda
(1076 Budapest, Garay utca 5.)
2011. január 21. (péntek)

forrás: erzsebetvaros.hu

2010. december 8., szerda

Pályázz jogsira!


F E L H Í V Á S

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata
felhívást tesz közzé a
„B” kategóriás gépjárművezetői engedély megszerzéséhez szükséges
oktatáson való részvételre



Az oktatásra a 2008. szeptember 01-től Budapest VII. kerületi állandó bejelentett lakcímmel rendelkező középiskolások (gimnazisták és szakközépiskolások) jelentkezhetnek, akik a 2010/2011-es tanévben kezdték meg 12. évfolyamon tanulmányaikat, és folyamatos jelleggel, életvitelszerűen Erzsébetvárosban laknak.

A juttatást az 1/2002. (I.25.) önkormányzati rendelete tartalmazza a gépjárművezető engedély megszerzéséhez szükséges első elméleti vizsgát, valamint a gyakorlati képzést 30 óra időtartamban és az ahhoz kapcsolódó első vizsgákat.
A támogatás igénybevételének feltétele a szervező és a tanuló, illetőleg gondviselő közötti megállapodás létrejötte, valamint az oktatást folytató gazdasági szervezet igazolása arról, hogy a résztvevő az elméleti képzés költségét előzetesen megtérítette.

A jelentkezési lap kötelező mellékleteként csatoltandó az iskolalátogatási igazolás, valamint annak leadásakor a személyi igazolvány, a lakcímkártya – érvényesség ellenőrzése céljából – bemutatása szükséges.

A jelentkezési lap 2010. december 01-től átvehető:

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodán (1073 Budapest Erzsébet krt. 6., valamint
1076 Budapest, Garay u. 5.)
és a Művelődési Irodán (1076 Budapest Garay u. 5. IV. emelet)



A jelentkezés leadásának határideje és helye

2011. február 16. (szerda) 16.30 óráig
a Polgármesteri Hivatal Művelődési Irodáján

2010. december 7., kedd

Gitárok harca

Élménybeszámoló

A gitár klub. A név azt takarja, amivel itt foglalkozunk. Teljes valójában, hazugság nélkül, ez ténylegesen egy gitár klub, ahol a megjelenő fiatalok – de akár idősebbek is – gitározással töltik el az erre szánt időt. Értem ez alatt a kezdésnek szánt ritmusgyakorlatokat, a már meglévő zeneszámok megtanulásának kísérletét, akkordok, riffek, kvintek elsajátítását.
Kezdők számára is barátságos a környezet, segítőkész résztvevők, jó fej klubvezető.
Szóló-, akusztikus-, elektromos- és basszusgitárral is bátran jöhetsz, ha meg szeretnél tanulni, vagy csak unalmasnak találod, hogy egyedül otthon gyakorolsz.








„Másfél hónapja járok a gitár klubba, élvezet a többiekkel hülyéskedni. Új embereket ismerhettem meg, amit nem bántam meg… eddig még nem. Ha kérdésem van, válaszolnak, ha senkinek nincs kérdése, azaz mindenki ért és tud mindent, zavartalanul folyik a gitározás, a teljes összhangra való törekvés. Az idő mindent megold, persze egy kevés kitartás sem hátráltatja a tanulást. Én örülök, hogy van ilyen lehetőség, és nem sajnálom rászánni azt a heti egy órát. Teljesen megéri. ;)”

Ha kérdés merülne fel, forduljatok a fal felé, vagy írjatok a klub vezetőjének erre a címre:
Pirula83@gmail.com (Kocsis Péter).

Written by:
Szász Levente a.k.a. Mull-T

Falak helyett szavak

Ki vagyok én? Mi határoz meg engem?
Hogy látom a Másikat? Igénytelennek, érthetetlennek, irigylésre
méltónak vagy hozzám hasonlónak?
Hogyan élhetünk együtt, és nem csupán egymás mellett?



Szeretettel meghívjuk a Falak helyett szavak - Interaktív kiállítás a kulturális sokszínűségről fiataloknak megnyitójára december 16-án 15.00 órakor a Gödör Klubba.

Kiállításunk célja, hogy interaktív, mozgalmas, de egyben tanulságos módon elgondolkodtassa a látogatókat a sokszínűség, a kirekesztés, a befogadás és az esélyegyenlőség kérdéseiről.

Kiállításunk három iskola diákjainak aktív közreműködésével jött létre. A kiállítás a helyi pedagógusok által vezetett, művészeti és etnográfiai műhelyfoglalkozásokra épít, így a kiállítási anyagot a fiatalok által készített montázsok, tablók, életútinterjúk színesítik.

A kiállítás ingyenesen megtekinthető december 16-22-ig, 10 és 20 óra között. A kiállítás-megnyitó napján még számos program (skandináv fogadás, koncertek) várja az érdeklődőket a ZARE (Zene a Rasszizmus
Ellen) rendezvényhez kapcsolódóan. 


Üdvözlettel,
Artemisszió Alapítvány
http://www.artemisszio.hu

2010. december 6., hétfő

Hallasd a hangod!! - először


A Cseresznye Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda és az Erzsébetvárosi Diákönkormányzat decemberben indítja útjára hat hónapos programját, „Hallasd a hangod!” címmel. A programsorozat célja a VII. kerületi fiatalok megszólítása, bevonása a kerület életébe, a kerületi döntésekbe. Ennek egyik első eleme a „KözPresszó”, mely egy különleges kávéházi óra, kávéházi díszletek, pincérek és természetesen kávé és szörp kíséretében, ahol az asztaltársaságok a megadott, kerületet érintő témákban beszélgethetnek kötetlenül.
Az idei első KözPresszóra december 14-én kerül sor, melynek meghívott vendégei ez alkalommal a kerületi döntéshozók és a kerületi fenntartású oktatási intézmények diákönkormányzati képviselői.

Helyszín:

Szimpla Kert

Bp. VII. ker. Kazinczy u. 14. 1. emelet

Időpont: 2010. december 14-én 11 óra

Bővebb információ: Cseresznye IITI, +36 1 3222 965 (H-P 14-20h)

2010. december 4., szombat

Fehérszakáll, kövér ajándék!

Nehéz lenne megcáfolni, hogy megérkezett a tél. A szilárd tárgyak között rendelkezésre álló téren hópelyhek és forraltbor molekulák* osztoznak változó arányban. Ezt az arányt ki hólapáttal, ki bögrével befolyásolja, de idővel mindenki igyekszik lehető legtöbb időt tölteni olyan helyeken amit jól szigetelő nyílászárókkal tagolt falak határolnak a padlón és a plafonon kívül. A XXI. században nem ritkaság az ilyen helyeken a központi fűtés és az IKEA plüsspatkány mellett internet hozzáférésbe botlani.
A könyörtelen időjárás huzamosabb időre kényszeríthet bárkit ilyen környezetbe, számítógép mellé.
Először az olvasatlan és megválaszolatlan e-mailek fogynak el, aztán az elolvasatlan napi hírek. Facebookra és twitterre, flickrre, tumblrre és társaikra regisztráltak húzhatják még az időt ismerősök képeinek teletaggelésével, vagy a relatíve gyakran frissülő bejegyzések lájkolásával és kommentelésével. Azokkal most nem foglalkozunk akik képesek nekiállni wikipedia szócikkeket olvasni, pláne idegen nyelven és érintetlenül hagyjuk a .xxx-re végződő domainek világát is.
Szóval a lényeg, hogy ott állunk az Ismert Internet Határainál. Ha valakit érdekelnek az ifjúsággal kapcsolatos hírek akkor a most következő lista után még kicsit elodázhatja, hogy szembe kelljen néznie ezzel a zavarba ejtő helyzettel és mondjuk elkezdjen valamilyen offline tevékenységet.
  • http://sheryica.org/ - európai ifjúsági információs szakemberek töltenek fel ide híreket projektjeikről. Olvasni könnyű, hasznos, van RSS feed, de követhető Twitteren és Facebookon is. A regisztráció viszont kafkai rémálmokat idéz, én körülbelül két hónapja kezdtem el és még mindig várok rá hogy beléphessek.
  • http://youthforum.org - Az Európai Ifjúsági Fórum honlapja. A twitter csatornájuk naponta 3-4-szer frissül, főleg ifjúságpolitikai hírekkel.
  • http://chinayouthology.com/ - Kínai ifjúsággal kapcsolatos infók. Igaz, nem ifjúságügy, hanem marketing, de ebben a témában nem találtam más fogyasztható tartalmat a Mennyei Birodalomról. :)
  • http://www.ituc-csi.org/ - Az International Trade Union ifjúsági szárnya. Főleg a fiatalok munkaerőpiaci lehetőségeivel kapcsolato hírekkel.
  • http://ww.ypulse.com - Szintén marketinghez tartoz ifjúsági infók az USA-ból, naponta 3-4 hírrel.
Körülnézek még hazai pályán is, a Mobilitást gondolom úgyis mindenki követi, de úgyis kelleni fog valami két ünnep közöttre is szaloncukor- és bejglicsömör ellen.


*Találós kérdés: hányas voltam kémiából gimnáziumi tanulmányaim 3. évében?

2010. november 23., kedd

SuliMix Iskola- és Pályaválasztási Börze

2010. december 1-2-3-án ismét nyílik a főváros középiskoláinak legnagyobb seregszemléje - mintegy 100 intézmény részvételével - a Petőfi Csarnokban.

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet ebben az évben is megrendezi Budapest legnagyobb, a beiskolázást támogató, az intézményeket és képzéseiket népszerűsítő, SuliMix Iskola- és Pályaválasztási Börzéjét a Petőfi Csarnokban. Az immár hagyományosnak számító, 3. alkalommal  megrendezésre kerülő eseményen a látogatók átfogó képet kapnak a főváros képzési kínálatáról, segítve ezzel a megfelelő iskola- és pályaválasztási döntés meghozatalát.

Tovább>

2010. november 18., csütörtök

Képzés a Nagyító Alapítványnál


A hetedik te magad légy!
Civil ismeretek ifjúsági szervezeteknek és fiataloknak

A tavasszal futott ifjúsági képzéssorozatot most újra indítjuk!

Cél: Fiatalok felkészítése a formalizált civil életre, hogy már folytatott civil, diákönkormányzati tevékenységüket még magasabb színvonalon folytassák.

Három alkalom, hat téma! A hetedik …..

2010. november 15., hétfő

G6 találkozó


Idén még hat szerda van amikor találkozhatunk gitárklubon. Az időponton nem változtattunk, ugyanúgy fél háromtól fél négyig fog tartani mint eddig. Többen lettünk viszont, ezért kicsit arrébb költözünk. Még mindig Cseri, még mindig Szimpla, csak a szomszédos terem helyett lesz a Zöld Szoba. Időpontok és a várható témák:

november 17. - ritmusgyakorlatok és a gitár kör alapjai
november 24. - gitár kör alapjai, lehetőségei
december   1. - mi az a skála és miért jó az nekünk? I.
december   8. - mi az a skála és miért jó az nekünk? II.
december 15. - ritmusgyakorlatok még + egy szám feldolgozása
december 22. - karácsonyi meglepetés téma

A gitár körrel már elkezdtünk ismerkedni a múlt héten, a hónapban még gyúrni fogjuk a témát, mert könnyű belőle tanulni és ha mennek az akkordváltások akkor már buli is.

2010. november 10., szerda

Bárka Színház: Párkák - JELMEZTERVEZŐI pályázat gyerekeknek!

Kedves Gyerekek, leendő Nézőink!
Az alábbiakban JELMEZTERVEZŐI pályázatot írunk ki. Várjuk a Bárka Színház címére rajzaitokat, segítsetek nekünk elképzelni, hogyan nézhetnek ki a PÁRKÁK című most készülő meseopera szereplői!


A beküldött rajzokat az előadás készítői (Dinyés Dániel zeneszerző, Szabó Borbála író, Göttinger Pál rendező és Kovalcsik Anikó jelmeztervező) bírálják el. A legizgalmasabb, legszebb ruharajzokat beküldők meghívást kapnak, hogy megnézzék az előadás előkészítő munkálatait - vendégül látjuk őket a főpróbahéten.
A színház, és benne az operacsinálás a legizgalmasabb elfoglaltságok egyike. Várunk szeretettel, ha van kedved belekóstolni!

Küldhetsz tervet néhány választott (minimum öt) - de akár az összes szereplőre is. Külön jó, ha lerajzolod őket egyedül is, és aztán valamelyik jelenetben is. A szereplők leírását és a történet rövid összefoglalóját itt mellékeljük.


A rajzokat postai úton várjuk a Bárka Színház címére 2010. december 1-ig.


BÁRKA SZÍNHÁZ

1476 Budapest, Pf. 254. 1082
A borítékra írd rá: PÁRKÁK. Kérjük, ne felejtsd el megadni postai címedet/telefonszámodat/emailcímedet, hogy válaszolhassunk.
Várunk!



Forrás:
http://www.barka.hu/2010/11/parkak-jelmeztervezoi-palyazat.html

Harmadszor is SZÓLJ BE(LE)!

Vegyél részt Te is a fiatalok és az európai döntéshozók közötti párbeszédben!

Az Európában élő mintegy 96 millió fiatal körében a foglalkoztatottság kérdése jelenti az egyik legnagyobb problémát. Te is úgy érzed, hogy van mit változtatni a jelenlegi helyzeten? Szeretnéd tudatni az európai döntéshozókkal, hogy milyen intézkedésekkel tudnának segíteni a fiatalok munkaerő-piaci problémáin?

A Strukturált Párbeszéd egy olyan folyamat, amely során a fiatalokat kérdezik meg a döntéshozók az ifjúságot érintő legfontosabb kérdésekben. A spanyol-belga-magyar elnökségi trió a fiatalok foglalkoztatottságát helyezte a párbeszéd középpontjába. A spanyol elnökség alatt körvonalazódtak a legfontosabb témák, a belga elnökség során pedig a fiatalok és a szakemberek közösen állítottak össze 40 javaslatot, azzal a céllal, hogy javuljon a fiatalok foglalkoztatási helyzete. A magyar elnökség feladata, hogy ezekből a javaslatokból a legfontosabbak kerüljenek a középpontba.

Most lehetőséged van arra, hogy véleményezd a megszületett ajánlásokat. Adj hangot véleményednek! Vegyél részt a fiatalokkal kapcsolatos EU-s prioritások kialakításában! Mely ajánlások a legfontosabbak a Te számodra?

Az alábbi linkre kattintva egy olyan kérdőívet találsz, ahol pontozhatod a megszületett javaslatokat egy 1-től 10-ig terjedő skálán. Minél nagyobb pontszámot adsz egy ajánlásnak, annál inkább fontos az adott javaslat a számodra.
A kérdőívet ITT találod!

A legfontosabbnak ítélt 10 ajánlással folytatódik majd a Strukturált Párbeszéd harmadik konzultációs köre. Ne hagyd, hogy nélküled döntsék el, mire helyeződjön a hangsúly a döntéshozókkal folytatott párbeszéd során! Vegyél részt te is a Strukturált Párbeszéd harmadik körében!

Az online kérdőívet 2010. november 14-én éjfélig lehet kitölteni. A kérdőívet kitöltők között három apple iPod shuffle-t és fődíjként egy apple iPod Nano-t sorsolunk ki!


További információk:
http://www.mobilitas.hu/euelnokseg

Forrás:
http://www.mobilitas.hu/hirek/5931

2010. november 4., csütörtök

EVS hirtelen :-)

Külföldi kémünk kérésére:

Már befogadott, nyertes EVS projektre keresünk franciául beszélő önkéntest! Bővebb info "IRÁNY LUXEMBURG!" jeligére a cseresznyeevs@gmail.com-on :-)

üdv
cseri

2010. október 20., szerda

Tendencia Csoport

Hogyan látod Budapestet? Merre jársz általában, mit látsz belőle? És tetszik amit látsz? Ha nem tetszik, hogyan lehetne másképp? Akarod-e másképp?

Kutatás készül a budapesti fiatalok városhoz való viszonyáról. A kutatásra a Fővárosi Önkormányzat megbízásából, a Tendencia Csoport szervezésében kerül sor.

Várjuk olyan 14-19 éves, középiskolás, budapesti fiatalok jelentkezését, akik szívesen vennének részt egy csoportos beszélgetésen, melynek témája Budapest lesz.

Résztvevőként részese lehetsz egy szociológiai kutatásnak, gondolataiddal hozzájárulhatsz egy tudományos anyag megszületéséhez. Ez az a fórum, ahol elmondhatod véleményed, mert fontos számunkra az, hogy mi a véleményed.
Légy aktív részese és formálója a változásoknak!

Két időpontot hirdetünk meg, mindkét időpontra 8-8 fiatal jelentkezését várjuk.
A beszélgetésre október 28-án csütörtökön és október 31-én vasárnap kerítenénk sort, 16 órai kezdettel. A helyszín még függőben.

Jelentkezni legkésőbb október 27-ig a tendenciacsoport@gmail.com email-címen lehet.
További információ a Tendencia Csoport Facebook-os oldalán érhető el.

2010. október 14., csütörtök

TANDEM Sessions 2


Hello everyone!

Here’s a challenge for you:

Can you speak Russian, but have no one to practice it with? Or maybe Indonesian, Portuguese, German, Swedish? Or are you a foreigner in Budapest and would like to practice your Hungarian? Your best chance to do it has just arrived!!

I very glad to inform you that Cseresznye will develop a new project: the TANDEM sessions that will star this very next week!

As a brief introduction, Tandem is a method of language learning based on mutual language exchange between tandem partners, in a very informal environment.

Therefore, this project’s aim is to allow people to improve their language skills for FREE, in a funny and pleasant way, and also to promote the interaction between different cultures. You don’t have to worry or prepare anything to participate, just show up 20th of October (next Wednesday) at 6 PM and bring all the energy and motivation you can. We’ll take care of the rest.

Can we count you in?

2010. október 13., szerda

Tűzoltó legyek vagy katona 2010




A Cseresznye Információs és Tanácsadó Iroda idén ötödik alkalommal rendezi meg a „Tűzoltó legyek vagy katona!?”
pályaorientációs és információs napot.

Rendezvényünk keretében:
- tájékoztatást nyújtunk a mai oktatási rendszer adta lehetőségekről: iskolákról, képzésekről
- segítünk, hogy a fiatalok szakemberek segítségével, fedezzék fel saját képességeiket és azt, hogy ezt milyen szakmákban tudnák azokat alkalmazni
- megismerkedhetnek olyan szervezetekkel, ill. civil kezdeményezésekkel, melyek segítségükre lehetnek a pályaorientációban, diákmunka keresésben, külföldi önkéntes munkavállalásban, továbbképzések, szakképesítések lehetőségeiben.

A meghívott szervezetek kiállítás-jellegű rendszerben standokon várják a résztvevőket, ahol minden diák kap lehetőséget személyes beszélgetésre, egyénre szabott tanácsadásra.

Legaktívabb, pályaorientációs játékunkban résztvevő diákjainkat ajándékokkal jutalmazzuk!

A rendezvényt korosztályonként két külön napon tartjuk:

7-8. évfolyamnak: október 19-én
9-12. évfolyamnak: október 26-án
A rendezvény időpontja: október 19. és 26. (kedd) 13-15.30 óra között
Helyszíne: Cseresznye Ifjúsági Iroda - Szimpla kert (VII. ker. Kazinczy u. 14.)
Információ: Zengővári Linda

2010. október 8., péntek

Gitárklub október


Három alkalomra fixáltuk le a gitárklub programját ebben a hónapban. Rövidítettünk rajta és már előre eldöntöttük hogy mikor mit fogunk csinálni. Ezért utána is lehet nézni hétközben pédául a hangszedőknek és az erősítőknek. Terveztük még, hogy minden alkalommal egy 10-15 perc alatt összeállítunk majd egy bejegyzésre valót arról, hogy mit csináltunk éppen.
A klubot minden szerdán tartjuk 14:30 és 15:30 között az irodában, vagy a szomszéd teremben.

október 13. - Erre a napra ritmusgyakorlatokat hozunk. Ezek lehetnek sima képességfejlesztő vagy konkrétan gitárosoknak való hangszeres gyakorlatok.
október 20. - Bemelegítő gyakorlatokkal indítunk, átnézzük ki milyen skálákat ismer. Mindenki eljátszik egy kiválasztott számot, vagy számrészletet. Végül pedig mind-mapet készítünk a hangszedőkről.
október 27. - Alapakkordok, kvinttologatás és erősítőtípusok.

2010. október 7., csütörtök

A kajakozásról nem írtam - ifjúsági csere Rodowóban

Szakácsok készülnek a kulturális estre
Sziasztok Feristreet vagyok. Még régebben voltam egy lengyelországi cserén Rodowoban ami a globalizácio jegyében zajlott. A csere egy nagyon hangulatos "kis" táborban volt, még június végén.
Az első nap pont olyan volt mint a többi: remek. Nagyon tetszettek a jégtörő játékok. És az első nap lendülete nem állt meg. Érdekes és erős témák merültek fel, megtudtuk hogy melyik nemzetnek mik a másik nemzettel szembeni előítéletei. Kiderült, hogy egy újságcikk miatt Olaszországban sok emberben él az a tévhit, hogy a magyarok mind rasszisták sőt egyenesen nácik. Először amikor megláttuk ezt felírva egy flipchart papírra csak néztünk, hogy - Oké, mi most van??? Megpróbáltuk elmagyarázni nekik, hogy ez nem egészen így van. De maradt bennünk egy olyan érzés, hogy nem teljesen sikerült megértetni magunkat. A hangulatra szerencsére ez nem volt hatással, viszont annál inkább oda akartuk tenni magunkat a kulturális esten, hogy megmutassuk, ez nem így van.

2010. október 6., szerda

Építsd fel Európát!

Igen, akár egyedül. Vagy társaságban, ha úgy szerinted jobb. Az EU országai most könnyebbek mint egy születésnapi bulira tartó középiskolás hátizsákja és pont elférnek egy sporttáskában.
A műanyag Európa-kirakó amiről szó van, a Közép-magyarországi Eurodesk hálózat közös projektjének egyik eredménye. Még az év elején kezdődött az együttműködés az Iránytű, a Zifi, a Cseresznye, DPM TISZK és a Multikultúra egyesület között a Közép-magyarországi RISZI pályázati felhívására válaszolva. A játékot a hálózat bármelyik tagja használhatja európai témákhoz kapcsolódó munka során.
A már említett sporttáska tartalmaz egy Európa vaktérképet, amire elhelyezhetőek a tagállamok színes lapjai. Minden országhoz tartozik egy-egy rá jellemző kép, amit tépőzárral lehet ráragasztani a lapokra.
Az eszköz önmagában egyszerű akár egy dobókocka, csak a használóján múlik, hogy milyen szabályokat és játékmenetet talál ki hozzá. Lehet mérni az összeállításhoz szükséges időt, kvízjátékokhoz, sorversenyekhez használni.
Az első nyilvános tesztelés október 8-án, pénteken lesz az Eurodesk országos találkozón, utána pedig bárhol felbukkanhat a Közép-magyarországi régióban.

Képek a játékról:

EUPuzzle

2010. október 5., kedd

Hatalom, Herfli, Holdnővér



2010. október 8. péntek 16:30
Játékos önismereti csoport. Még lehet jelentkezni, részletek: vedohalo@halo.hu 
Október 13. szerda 17:00-21:00
Társasjátékok, ping-pong és csocsó
Október 13. szerda 18:00-21:00
Kolta Szabadegyetem
Téma: Mi a kép, és mi nem az?
Szabados Árpád festőművész előadás

2010. október 15. péntek 18:00

Jamm-est!
basszusgitár: Kneif Geri
szájharmonika: Csanády Bálint
2010. október 16. szombat 15:00
Filmklub: Napfivér, Holdnővér
(Franco Zeffirelli, 1972)
2010. október 25. hétfő 18:00
Kontrasztok Irodalmi Kávéház
A hatalom témáját járja körül Czakó Gábor és Kukorelly
Endre.
A beszélgetést követően amatőr szerzők olvashatják fel művüket az adott témában. Pályaműveket október 21-ig lehet leadni, részleteket programlistánkban találtok

2010. október 4., hétfő

Nápoly Green Days

Sziasztok, Feri vagyok, a Cseresznye egyik törzslátogatója. Múlt hónapban egy hetet töltöttem Nápolyban egy zöld ifjúsági cserén. Zöld azért mert a környezetvédelemről szólt.
(A csere címe: Towards a Greener Future a svédországi Youth for a Greener Future folytatása. A most vendéglátó olasz partner is részt vett az áprilisi svédországi cserén és úgy gondolta, még lehet a témával dolgozni. - Pirula)


Balra a szerző, jobbra egy bolgár résztvevő

2010. szeptember 27., hétfő

Tiny Sexy Catchy... Cherry!


Ahogy már a twitter státuszunkban is megjelent, sikerült megdönteni az egy négyzetméterre eső ifjúsági szakemberek számát múlt hét csütörtökön az irodában. A képen az EURODESK hálózat tagjai és vezetői láthatók nemzetközileg nagyon vegyes leosztásban. Lássuk kik is fértek el ebben a 3 megapixelben:

Marc Boes - ERYCA president
Aleksandar Bogdanovic - International of Federation Hard-of-Hearing Young People
Alexandra Cangelosi - Jugendinfo.cc director
Sasa Dupor - Udrugaza mlade Korak Ispred
Pepe Herrera - Unglnfo Solna Youth Centre
Susanna Kilappa - Youth Information and Counselling Unit, Espoo
Kósa Csaba András - HELPI Kecskeméti Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda
Catherine de Labarre - Directricede I'Information Réseau Information Jeunesse
National et International CIDJ
Igor Lambevski - SEGA Coalition of Youth Organisations, Youth Information and Counseling Center
Javier Garcia Pariente - INJUVE
Mika Pietilä - National Coordination and Development Centre of Youth Information and Counselling
Finland
Anja Ruhland - Eurodesk director
Reinhard Schwalbach - IJAB / Eurodesk aisbl president
Simon Imre - ERYCA
Dominique Verschuren - In Petto

Köszönjük a látogatást az ajánlást és a galériát a facebookon!

2010. szeptember 22., szerda

Önismeret, drog, kortársak

Egy mail futott be ma hozzánk, amiből két dolgot is megtudtunk. Egyrészt elindult a Magadért Drogmentességet Védő Alapítvány blogja. Az első bejegyzés pedig az önismereti és kortárssegítő csoportok toborzója. Sok fiatalt szeretnének elérni a 12-25 éves korosztályban, mi szurkolunk és terjesztjük a hírt. Iskolák és ifjúsági közösségi terek üzemeltetőinek* szórólapot is lehet letölteni a blogról. Ha éppen kifogyott a tinta, elment az áram, vagy elorigamizta valaki a papírt, a szervezők akár házhoz is visznek belőle.



Több infó a blogon:
http://magadert.blogspot.com/

*ha ezt valaki nekem kevesebb mint 15 karakterben megfogalmazza a kommentekben, vendégem egy teára/kávéra/csokira/túrórudira

2010. szeptember 14., kedd

Élőben az EU - mondd el a véleményed!

A Youth on the Move - Mozgásban az Ifjúság kampány az Europe 2020 startégia egyik fő kezdeményezése, amelyet szeptember 15-én egy brüsszeli sajtótájékoztatón indít útnak az Európai Bizottság.

Szeptember 17-én minden fiatalnak lehetősége nyílik arra, hogy bármilyen, az oktatás, képzés vagy mobilitás témáját érintő kérdést feltegyen Vassiliou biztosnak - ő az :-) . Az EU bármely hivatalos nyelvén bele lehet szólni az online vitába, vagyis magyarul is, amely a következő linkre kattintva követhető nyomon:

http://ec.europa.eu/commission_2010-2014/vassiliou/events/debate_en.htm

Mondd el, hogy mit gondolsz!

2010. augusztus 31., kedd

Carbon Detectives


Kedves Kollégák! Kedves Diákok!

Változzatok át Szén-dioxid Nyomózókká és csatlakozzatok a programhoz!

A program 8–14 éves diákoknak és tanáraiknak szól. Kiemelten ajánljuk a harmadik-negyedik osztályosok, napközik és szakkörök részére! A programot reál és humán szakos pedagógusok egyaránt felvállalhatják!

A program célja:
-        hogy a program során a diákok tanáraik segítségével ismereteket szerezzenek az energia témakörben,
-      hogy kinyomozzák, iskolai életük során milyen területeken és milyen mértékben keletkezik szén-dioxid,
-       hogy ötleteket gyűjtsenek, akciótervet készítsenek arról, hogy miként lehet a szén-dioxid kibocsátást csökkenteni.

A projekt indulása az iskolákban: 2010. szeptemberétől folyamatosan
A verseny vége: 2011. május 20. (de a honlap folyamatosan elérhető lesz utána is)
Ünnepélyes záróesemény: 2011. július
A verseny díjazása: a tíz hazai nyertes Szén-dioxid Nyomozó csoport közül egy kiválasztott egy nemzetközi táborban vehet részt tanáraival, de a többi csoport is értékes és érdekes jutalomban részesül.

Jelentkezés és további információ:
mail: m@bocs.hu 
telefon: +36 30 247 3648

2010. augusztus 30., hétfő

YOUTH ON THE MOVE!

Az Európa Bizottság nevében meghívjuk Önöket az október 8-9. között megrendezett
Youth on the Move kampány nyitó eseményére, amelynek első és példaértékű
színhelye Budapest.

E nagy horderejű kezdeményezés fontos részét képezi az „Európai Unió 2020”
stratégiájának. Engedjék meg, hogy idézzem José Manuel Durão Barroso, az Európai
Bizottság elnökének szavait: “2020-ra minden európai fiatalnak lehetőséget kell adni,
hogy tanulmányainak egy részét egy másik EU tagállamban folytathassa.”
Ehhez azonban pontosan ismerni kell, mit is jelent a mobilitás. A kampány célja
tehát az, hogy megismertesse a fiatalokkal a mobilitás pozitív hatását a képzés, az
elhelyezkedés és a társadalmi felelősségvállalás terén, valamint hogy tájékoztasson
az Európai Unió mobilitási programjairól.

A kampányt szeptemberben egy brüsszeli sajtótájékoztató nyitja meg, első
rendezvénye pedig a budapesti Mobilitás Fórum október 8-án és 9-én, amelyet egy
hasonló program követ egy héttel később Bordeaux-ban.

A budapesti Mobilitás Fórum a Millenáris Teátrumban lesz, társszervezői a Fővárosi
Önkormányzat, a Mobilitás és a Tempus Közalapítvány.

A program négy fő témaköre az oktatás, a munka, a társadalmi értékek
és a művészet. A résztvevők a témákat többek között rövid és gyakorlatias
tudást közvetítő előadásokon keresztül ismerhetik meg, bekapcsolódhatnak
egy-egy témakör problémáit és megoldásait bemutató workshopokba.

A rendezvényen szinte minden mobilitással foglalkozó jelentős szervezet képviselteti
magát, lehetőség nyílik arra, hogy megismerhessék munkájukat, az általuk biztosított
lehetőségeket. A rendezvényt továbbá számtalan művészeti produkció, interaktív
foglalkozás, vetítés és kiállítás színesíti.

SHOUT OUT LOUD! -Marketing and PR for NGOs in international youth work.

Check out the slideshow made by RAY during the TC, picutres are coming soon!

2010. augusztus 12., csütörtök

Make Yourself Useful - Élményakadémia projekt

Ifjúsági csere résztvevők kerestetnek.az Élményakadémia projektjéhez
Mikor?
2010. szept. 20. – 
2010. szept. 28.
Miről?
Önkéntességről és részvételről
Kiknek?
16-25 éves, lehetőleg hátrányos helyzetű fiataloknak és csoportonként egy csoportvezetőnek.
Hol?
Csobánka, Magyarország
Mennyiért?
Útiköltség 70%-át térítik a szervezők.
Részvételi díj: 50 EUR
Résztvevő országok: Lengyelország, Románia, Szlovákia, Magyarország
Kit kérdezhetek még erről?
Gigit, katt a mailcímért.
http://academyofexperience.com/

City in Shots!

Fotós témájú ifjúsági cserére keresünk 4 résztvevőt 18 és 26 év között.
Helyszín: Lengyelország,
Garczyn és Gdansk.
Időtartam
2010 szeptember 9. -
2010. szeptember 21.

Utazás: 
odafelé vonat Budapestről Gdanskig, majd busz Garczynig 
vissza vonat Gdanskból Budapestig
jegyár 30000 forint +/- 3000 forint

Fiatalok Lendületben Programról van szó, a szervezők állják a következőket:
- a csere ideje alatt teljes ellátás (kaja, szállás, helybeni utazás)
- programköltségek
- utazási költségek 70%-a utólag térítve

Szükséges:
- egy jobbfajta kamera
- EU-s eü-biztosítási kártya
- utasbiztosítás egyéni igény szerint
- társalgási szintű angol nyelvtudás
- lelkesedés

Jelentkezni és kérdezni lehet ezen a mailcímen vagy facebook üzenetben.

2010. június 30., szerda

Találkozunk szeptemberben!

Az iroda mától szeptemberig zárva tart a nyári táborok, cserék és egyéb kültéri programok miatt.
Ősszel ismét várjuk törzsvendégeinket és az új arcokat! A blogot ettől függetlenül frissíteni fogjuk.

2010. június 23., szerda

Szentivánéji Utózönge


egy kis program ajánló:
Almássy tér - móka és kacagás! :)

2010. június 21., hétfő

My Global Life - Live#1

Helyszín: Rodowo, Lengyelország
Téma: globalizáció
FLP kód: 1.1
Résztvevő országok: Olaszország, Törökország, Lengyelország, Magyarország
Tábortűz körül töltött esték száma: 2
Ebből a párhuzamos lengyel-litván cserével közös: 1
Budapesttől számított távolság földfelszíni tömegközlekedéssel: kb. 22 óra
Csapadék: elenyésző
Tó: közelben
Levegő- és vízminőség: kiváló
Tempó: nyugis
Kaja*:
*magyar csoportból vett 100%-os minta alapján

2010. május 31., hétfő

Workshops go on at...

 
Posted by Picasa

2010. május 26., szerda

Cseresznye goes cool!

Posted by Picasa

2010. május 25., kedd

Háló! Háló!

Internet, számítógépes játékok, játszmák és az ehhez kapcsolódó függőségek.*

*A Cseresznye IITI munkatársai és önkéntesei számára az internet elsősorban munkaeszköz az esetenként megtévesztő külsőségek ellenére is. Igen, a Facebook is.

2010. május 21., péntek

Pár fontos dolog a ping-pongról

"I had never expected that the China initiative would come to fruition in the form of a Ping-Pong team."
Richard M. Nixon
"The non-governmental friendly exchanges including sports or ping-pong exchanges are very important."
Tang Jiaxuan
"Soldier: Now the secret to this game is, no matter what happens, never, never take your eye off the ball.
Forrest: (voice-over) For some reason, ping pong came very natural to me.
Soldier: See, any idiot can play.
Forrest: (voice-over) So I started playing it all the time."
Forrest Gump

Egyszerű és akár nemzeteket is képes összehozni. Nem akarod kipróbálni véletlenül?

2010. május 18., kedd

Elfelejtettem feltenni a blogra...

... hogy voltunk például május 6-án Külügyi Majálison az ELTE Gömbaulában, ahol a Multikultúra Egyesülettel együtt népszerűsítettük a Fiatalok lendületben programot, a Mobilitás standjában. Cseresznye közeli emberek közül Dani és Feri jöttek velem saját élményeket megosztani az érdeklődőkkel. Sok infóanyagot szórtunk, még többet beszéltünk.

Sajtóközlemény az FLP program hatásairól

Az Európai Bizottság által nemrég végzett felmérés szerint az Európai Unió „Fiatalok lendületben” programja által támogatott projektekben részt vevő fiatalok 95%-a fejlesztette nyelvtudását, és 66%-uk meg van róla győződve, hogy a projektek során szerzett tapasztalatok növelik a munkához való jutás esélyét. 60%-uk szavazott a 2009-es európai parlamenti választásokon, szemben az európai fiatalok körében mért átlag 29%-kal.

Ezek a 4550 fiatal, fiatalokkal foglalkozó szociális munkás és ifjúsági szervezet körében 2010 elején végzett felmérés főbb eredményei. A felmérés azt mutatja, hogy az uniós támogatásban részesülő ifjúsági programok számos kedvező hatással bírnak. A felmérést minden tagállamban elvégezték, a vizsgálat középpontjában a nemzetközi projektek résztvevői álltak. A felmérésre ezután rendszeresen sor kerül majd, amikor a Bizottság a „Fiatalok lendületben” program hatásait értékeli.

A felmérés főbb eredményei

2010. május 17., hétfő

Photo Club


Hey all and especially our beautiful youngsters!!

Here's an open call for the ones who would like to start a Photo Club with me.

The idea is to get together in groups once a week (@ Tuesdays) and go around the city to take pictures about the topics you like.

The aim would be to improve the photography skills and knowledge, and also, if you would like, we can go through some editing process as well.
So, if you are interested, just let me know and we can arrange it better.

2010. május 14., péntek

BioDiverziti

A Diverziti Egyesület többek közt környezetvédelmi nevelési programok
létrehozásával foglalkozik mindenekelőtt a környezetvédelem, és a
biológiai és kulturális sokszínűség témájában.

2010, a biodiverzitás éve és május 22., a Biodiverzitás Világnapja
alkalmából jövő héten hétfőn indítjuk el öt napos játéksorozatunkat
elsősorban gyerekeknek a biológiai sokféleségről, ahol napi 3 kérdés
feltevésével és értékes könyvekkel biztatnánk a gyerekeket arra, hogy
olvassanak minél többet a fajgazdagságról és fontosságáról.

Több infót ezen a linken tudhattok meg:
http://www.diverziti.hu/1007/jatssz-velunk-a-valtozatossagert/