2011. június 9., csütörtök

Elkerülés és agresszió


Azt gondolnánk, hogy az elmérgesedő vitákat legtöbbször a bíróságon oldják meg, vagy más közvetítő segítségével. Ahány konfliktus azonban, annyi  megoldás; sokszor más technikákat is alkalmazunk, a nélkül, hogy tudatosulna bennünk: most teszünk pontot vitánk végére.

Az egyik ilyen eszköz az elkerülés. Ez elsőre furcsának tűnhet, pedig sokszor és sokan használják arra, hogy lezárjanak, vagy elkerüljenek egy vitás helyzetet. Akár azért, mert nem érzik annyira fontosnak a kérdést, hogy összevesszenek a másikkal, akár azért, mert a konfliktus felvállalásával többet veszítenének, mint az esetleges megoldással, de van, aki úgy látja, amúgy sem lenne befolyása az ügy kimenetelére  Olyan is előfordulhat, hogy más megoldja helyettünk a problémás helyzetet. Az elkerülés alkalmas lehet az időhúzásra, és bár nem képviseljük a saját érdekeinket, a szembenálló fél akaratának sem kell behódolnunk.


Mások, épp ellenkezően, agresszívan, önkényesen lépnek fel- a “támadás a legjobb védekezés” elve alapján.
Ennek hatása épp ellenkező lesz, mint az elkerülő technikának. Mivel az egyik fél önkényesen akar véget vetni a vitának,ehhez kellő hatalommal, befolyással kell bírnia a másik felett. Ilyenkor elég hamar nyilvánvalóvá válik, hogy vita van a felek között, viszont valami féle megoldása is lesz. Ez viszont szinte biztosan kettejük viszonyának megromlásával jár, nagy az esélye annak, hogy a későbbiekben nem működnek együtt.

A jövő héten annak járunk utána, hogy milyen előnyei vannak annak, ha magunk rendezzük a vitánkat és mik a következményei annak, ha más kezébe adjuk a döntést.

Nincsenek megjegyzések: