2011. március 2., szerda

Surf Safe! képzés

Az Együtt-ható Csoport egyedülálló képzési lehetőséget ajánl 14-17 év közötti fiatalok számára. Képzési programunk célja elsősorban hátrányos helyzetű fiatalok felkészítése a megfelelő és biztonságos internethasználatra nem-formális keretek között.



Az EU-s támogatással megvalósuló kilenc hónapos projekt során 15-15 budapesti, hátrányos helyzetű fiatal találkozik heti rendszerességgel tanítási időn kívül a VI. kerületi klubhelységben, ahol meghatározott tematika mentén, az informális csoport önkénteseinek és hozzáértő szakembereink segítségével sajátítanak el alapvető információs technikákat. Majd a megszerzett ismeretek és kompetenciák segítségével közösen alkotnak hagyományos és on-line termékeket a biztonságos internethasználat népszerűsítésére.



A képzés keretében a fiatalok számítógép-felhasználói ismereteik és készségeik fejlesztése mellett megtanulják úgy használni a világháló által adott lehetőségeket, hogy személyes adataik biztonsága ne sérülhessen, valamint számítógépes animáció készítési felkészítést is kapnak, melynek eredményeként saját animációs kisfilmjeiket el tudják készíteni. A program keretében szabadidős és rekreációs program szervezését is tervezzük.
Az első csoport képzése 2011. májusban, a második csoporté pedig 2011. szeptemberben indul. Egy csoport képzési időtartama 3 hónap.

Ezúton tisztelettel kérjük együttműködését a programról szóló hirdetés terjesztésében. Célunk, hogy minél több olyan – elsősorban hátrányos helyzetű - fiatalt érjünk el, akik alapvető érdeklődést mutatnak a számítógép- és internethasználat iránt és szükségük lehet fejlődésre a biztonságos internethasználat terén. A projekt végén 10 db laptopot sorsolunk ki a képzést sikeresen elvégzett résztvevők között.
Amennyiben egyetért célkitűzéseinkkel, legyen szíves a mellékelt jelentkezési lapot eljuttatni minél több, a projekt célcsoportjába tartozó család illetve fiatal számára és bátorítsa őket a jelentkezésre.
A jelentkezési lap visszaküldésének határideje: 2011. március 20.


Szíves együttműködését előre is köszönjük! Kérdéseivel bátran keressen meg minket az egyutthato.csoport@gmail.com e-mail címen vagy a 06-30-618-4619 (Nagy Melinda) telefonszámon.

Nincsenek megjegyzések: